h i r d e t é s

Októberre várják a halálozások felfutását

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Októberre várják a halálozások felfutását

2020. szeptember 25. - 08:26

 

Jövő hónap elejére várható a vírus okozta halálozás megugrása – derül ki az innovációs tárca járványügyi csoportjának lapunk birtokába került előrejelzéséből.

A kormany.hu által közzétett képen egy beteg a koronavírussal fertőzöttek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent László Kórházban - Fotó: MTI/Árvai Károly/kormany.hu

A vírus miatti halálozás esetleges közelgő megugrására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakértői szerint abból lehet következtetni, hogy az elmúlt hetekben jellemzően a fiatalok között terjedt a második hullámban a járvány. Márpedig az ITM elemzői már augusztus végén figyelmeztettek arra, hogy hasonló folyamat zajlik majd le Magyarországon is, mint Floridában, Dél-Franciaországban vagy Spanyolországban, ahol a sok érintettel, de kevés megbetegedéssel terjedő fertőzés a fiataloktól gyorsan elért az idősebb korosztályokig, és ezzel az áldozatok száma is rövid idő alatt megugrott. Ezekben az országokban a fertőzések megszaporodását mintegy négy-öt héttel követte a halálos áldozatok sokasodása. Az ITM előrejelzést úgy tűnik érdemes szem előtt tartani: az elemzés szerint tavasszal meglehetősen pontosan – a humán tárcánál biztosabban – jelezték előre a járvány alakulását.

Március elején jött létre az ITM koordinálásával az a járványmatematikai és epidemiológiai csoport, amely a tavaszi hullám óta rendszeresen készít elemzéseket, szakmai anyagokat a kormánynak. Mellettük az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) is alakult egy „árnyék” elemző csoport, és ott is készülnek elemzések. Bár az kétségtelen, hogy a kormányzaton belül éles a verseny, a lapunk birtokába került dokumentumból úgy tűnik: a járvány trendjeit modellező számítások közül az ITM szakértőié a pontosabb. Márciusban, amikor még alig volt információ és adat a járványról az ITM szakértői különböző szcenáriók alapján vetítették előre a pandémia hatását. Több elemzés készült például annak függvényében, hogy mennyire sikerül az esetleges korlátozásokkal csökkenteni az emberek közötti fizikai kontaktusok számát.


Fotó: MTI / Árvai Károly/kormany.hu

Akkor úgy becsülték, hogy húsz százalékos csökkenéssel augusztus közepére 5,9 millió, 40 százalékossal októbert elejére 3 millió, 50 százalékossal októberre 200-300 ezer fertőzöttel kell számolni. Ezzel szemben az Emmi a járvány elszabadulását jósolta már május elejére és a legjobb esetben is 3,4 millió fertőzöttel kalkulált. A valóság szerencsésebben alakult, miután a tavaszi hullámban a kontaktusszám csökkenése országosan meghaladta a 60 százalékot. Budapesten például egy időszakban a 90 százalékot is elérte.

Ennek köszönhetően lehetett a járványt tavasszal lefojtani. Az ITM elemzői már április elején figyelmeztettek, hogy a drasztikus kontaktusszám-csökkentést nem lehet hosszú távon fenntartani, a védekezéshez kombinált stratégiára van szükség, ezért az április kilencedikei miniszterelnöki megbeszélésen négy szintű megelőzési stratégiát javasoltak. Köztük, hogy a lazító korlátozások mellett bővítsék az egyéni tesztelési lehetőségeket. Mint azt a javaslatukban jelezték, Magyarországon a covidos betegek 90-95 százalékát nem ismerik és nem is kerülnek karanténba. Éppen ezért az egyik legfontosabb védekezési mód, ha ezeket mielőbb megtalálják és szigorúan elkülönítik. Továbbá javasolták a maszk használat szigorítását. 

Röst Gergely a Szegedi Tudományegyetem matematikusa, docense, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző munkacsoport vezetője augusztus végén a Porfoliónak adott interjújában beszélt arról: "Nincs egyetlen eszköz, ami önmagában elég lenne. Valamennyi távolságtartást fenn kell tartani, de emellett kell a higiénia, a maszkhasználat bizonyos helyeken, illetve a tesztelés, kontaktuskövetés hatékonyságát is sürgősen javítani kell." Hozzátette azt is, hogy tavaszi figyelmeztetésük óta egyetlen pozitív fordulatot látott, amikor az orvosegyetemek aktívan bekapcsolódtak a tesztelésbe. A vírusdiagnosztikai kapacitás április közepe óta a hatszorosára növekedett.

Arra más szakemberek is felhívták a figyelmet, hogy ha az elvégezett tesztek között túl nagy a pozitivitás aránya – a WHO szerint, ha meghaladja az öt százalékot –, akkor az azt jelenti, hogy nem végzünk elég tesztet. Magyarországon szeptember eleje óta nem ment öt százalék alá ez a mutató, sőt olykor a tíz százalékot is meghaladta.

Mindebből az is kiviláglik, hogy a kormány már nem annyira tartja fontosnak a járványelemzők figyelmeztetéseit. A lapunk birtokába került elemzés egyik ábrájából kiderül például, hogy amikor nagy vita volt arról, lehet-e érettségiztetni, akkor a járvány fiatalok közötti terjedésének kockázata alacsonyabb volt, mint most, az iskolák újranyitásakor. Tavasszal a fertőzöttek között a gyerekek és a fiatalok aránya alig néhány százaléka volt, míg most ez 35-40 százalék.

Ehhez képest Orbán Viktor kormányfő hétfőn szakemberekre hivatkozva mondta azt: Magyarországon legrosszabb esetben 200 ezer ember fertőződhet meg egy időben, ami azt jelenti, hogy legfeljebb egyszerre 16 ezer kórházi ágyra, illetve 800 lélegeztetőgépre lehet szükség. Hozzátette: "Ízlés kérdése, hogy ki mennyire hisz az orvosoknak és a matematikusoknak", épp ezért ő inkább ezeknek a számoknak a kétszeresével számolt, ám szerinte ez sem okozhat gondot, senki nem marad majd ellátás nélkül. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s