Nagyon szeretem az olvasói leveleket, mert egyrészt jó érzés, hogy nekem vannak olvasóim, másrészt pedig minden bejegyzésem szeretne titeket valamiféle válaszreakcióra késztetni.

Az alábbi levél is egy ilyen reakció eredménye Beától, aki tudja jól, mit jelent egy sikertelen gyengén látó randi (így nevezem én a társkeresőn összekavarodott, egymásról még csak néhány fotót látott emberek első találkáját, hiszen ekkor még senki nem tudja, mi fog kisülni az egészből) . Nekem is volt már részem néhányban (meg is írtam mindet itt és itt). A te fizetsz, én fizetek probléma is ismerős, hiszen engem is hívtak már úgy randira, hogy a végén nekem kellett finanszírozni a nem éppen kellemes estét és jó érzés tudni, hogy nem csak én rökönyödök meg ezen.

“Szia!

Pár hete említettem, hogy nekem is volt egy-két érdekes kalandom párkeresés címszó alatt. Ez a sztori pár éve esett meg, már nem is emlékszem pontosan, melyik társkeresőn voltam beregisztrálva. A srác nevére sem emlékszem, legyen mondjuk Peti. Néhány levélváltás után megbeszéltük a randit. Kinézetre szimpatikus srácnak tűnt, már amennyire ezt a képek és a néhány levél alapján meg lehetett állapítani. Mivel én vidéken laktam megbeszéltük, hogy bemegyek Pestre és ott találkozunk.

Ha jól emlékszem, az Astoriánál várt rám. Nem volt megbeszélve, hogy beülünk valahová, így amikor odaértem, hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, sétálunk egyet. Igaz, kicsit szemerkélt az eső, de mit nekünk időjárás, elindultunk. Beszélgettünk felváltva, hol ő, hol én. Semmi extra. Elérkeztünk a hídig, azon végig, majd vissza. Aztán rám tört (mint minden nőnél előbb-utóbb), hogy nekem be kell púdereznem az orrom (magyarul:pisilnem kell). Kerestünk egy mekit és bementünk oda, mivel azon a környéken nem igazán volt nyilvános wc.

Mondtam Petinek, hogy ha már itt vagyunk, igyunk egy kávét és kicsit üljünk már le beszélgetni, átmelegedni. Én lerendeztem a mosdót, ő megvette a kávét. Illendőségből megkérdeztem, hogy kifizessem-e. Ekkor jött az, amire én sem számítottam: hímelt-hámolt, kicsit zavarban volt, de azt mondta, hogy igen… Eléggé elkerekedtek a szemeim, de előkaparásztam az aprót és odaadtam neki.

Megmondom őszintén, én nem vagyok egy haszonleső nő, mindig is úgy voltam vele, hogy nem számított, van-e pénze a pasinak mert nem kerestem olyan rosszul, hogy egy kávét ne tudjak kifizetni, vagy akár egy vacsorát is, ha kell… De azért valahol a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy az első randin igenis hívjon meg a pasi… Legalábbis régen ez így működött. Pont ezért soha nem beszéltem meg randit mondjuk a Hilton szálló éttermébe és még enni sem kértem soha, nehogy azt mondják rám, hogy lehúzom őket. De az, hogy egy kávéra ne tudjon meghívni…hmm…Én kérek elnézést.

Úgy gondolom, hogy ha már kapcsolatban vagyunk, akkor mehet az, hogy egyszer én fizetek, egyszer ő. Ne legyen az, hogy mindig mindent ő fizet… Szóval száz szónak is egy a vége: ezek után még beszélgettünk fél órát aztán közöltem vele, hogy nekem indulnom kell. Lementünk a metróhoz, elköszöntünk és annyi…Kicsit féltem, hogy esetleg ő még javasol egy következő randit, de szerencsére erre nem került sor. Szerintem mindketten éreztük, hogy nem a másik az igazi.”

Nos, érdekes kis történet ez is és sajnos manapság egyre gyakoribb. Teljesen egyet értek Beával és elszomorít, hogy egyre gyakrabban hallok ilyen és ehhez hasonló sztorikat az ismerőseimtől. Valahogy egyre több férfin látom, hogy kiveszett belőlük az a fajta udvariasság, előzékenység, vagy is még azt is meg merem kockáztatni, hogy büszkeség, ami nem engedi meg nekik, hogy a nő kifizesse a saját rendelését az első randin.

Mert ha már randira hívnak egy lányt, akkor nálam abba bele tartozik az is, hogy fizetik a számláját. S mivel jobb esetben ők javasolnak randihelyszínt (mert szerintem első randinál ez is a férfi dolga), akkor még ügyesen a pénztárcájuknak megfelelő helyre is invitálhatják szívük hölgyét. Tévedés ne essék: a nők nagy része nem várja el, hogy rögtön gyertyafényes vacsira vigyék, sőt, egyenesen kellemetlennek is tartjuk (tudjátok, van ez a hülyeségünk, hogy először csak salátát eszünk, még akkor is, ha egy jó véres steak-re vágyunk. Bőven megelégszünk egy fagyival (kb. 400 forint), vagy egy bambival (jobb helyeken ez is ilyen árkategóriában mozog) 

Az a nő pedig, aki elvárja, hogy rögtön a Hilton éttermébe vigyétek őt, talán nem más, mint egy válaszút: ha már az elején ilyen elvárásai vannak, gondoljatok bele, milyenek lesznek a későbbiekben. Hogy akarjátok-e finanszírozni úrinői hóbortjait: ez csak rajtatok áll, Uraim  Mindenféle ötletet és véleményt szívesen meghallgatok a témában 

nyuszogasok.cafeblog.hu