Ön szerint hányszor módosították Orbánék a saját maguk által írt választási törvényt?
Jóval többször, mint gondolná!
Juszt László, Tóth Zoltán volt belügyminisztériumi államtitkárral, választási szakértővel beszélgetett a március 17-én adásba kerülő, "Magánbeszélgetés" című műsorában.
A műsorra készülve Juszt László igencsak elcsodálkozott azon, hogy Orbánék a saját maguk által 2012-ben megírt választási törvényt - nem tévedés - 300 (!!!) alkalommal módosították.
A beszélgetés során Tóth Zoltán közölte, hogy ez téves információ, ugyanis ha a választási törvény módosításaihoz a választási körzetek átrajzolását is figyelembe vesszük, akkor 1500 alkalommal változtattak a törvényen Orbánék.
"Ha semmi más csalást nem követtek, vagy követnének el, akkor ez önmagában is megkérdőjelezi a demokráciát, a tisztességes választást." - teszi hozzá a műsort beharangozó posztban Juszt László