A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt, írja a Magyar Nemzet.
Aligha hoznak érdemi változást a kormány friss törvénymódosítási tervei a fideszesekkel teletömött vagyonkezelő alapítványoknál – mondja Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Az idő azonban a kormánynak dolgozik.
Ha egy önkormányzat nem tudja fenntartani a helyi közösségi közlekedést, akkor az állam „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelölhet ki. Az erre vonatkozó módosítás a 2023-as költségvetést megalapozó törvényhez az utolsó pillanatban benyújtott, csaknem százoldalas kormánypárti javaslatcsomagba került bele.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül fogadtatnak el a kormányzó többséggel.
Az ukrajnai helyzetre hivatkozva törvénymódosítások egész sorát tartalmazó csomagot fogadott el a szlovák parlament péntek éjszakába nyúló ülésén a kormány javaslata alapján. A módosítások egyebek mellett egy menekülthullám okán is lehetővé teszik majd a rendkívüli helyzet bevezetését, illetve az is lehetővé válik, hogy a nemzetbiztonsági hivatal (NBÚ) blokkolja az általuk dezinformációt terjesztőnek minősített internetes oldalakat.
Az Európai Bíróság döntése után két és fél évvel salátatörvénybe csomagolta a kormány azt a törvényjavaslatot, amellyel rendezi a földtörvény hét évvel ezelőtti, kifogásolt rendelkezését, amellyel törölték a haszonélvezeti jogot. Az igényeket csak jövőre lehet benyújtani, így a következő kormány fizethet.
A Magyar Liberális Párt a reklámtörvény (2008. évi XLVIII. törvény) módosítását kezdeményezi, mert több médiafelületen is megjelennek olyan típusú reklámok, amelyek szembemennek a fogyasztók gazdasági, anyagi érdekeinek védelmével.
Az Országgyűlés szerdán elfogadta a börtönkártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megakadályozását célzó törvényt, amellyel sikerül végre végleg gátat szabni a többmilliárdos iparággá fejlődő börtönbiznisznek - nyilatkozta az Országgyűlés döntése után az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Plüssfigurák demonstrációjával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az örökbefogadói tanfolyam választhatósága elleni petíció kezdeményezői, szülők, gyerekek, valamint az aHang képviselői a Parlament előtt. - írja a 168ora.hu.
Éjszaka benyújtotta Semjén Zsolt a már húsvétkor politikai vihart kavart javaslatát, amivel a kulturális szférában kivezetik a közalkalmazotti státuszt november 1-től. A 20 ezer munkavállalót érintő törvénymódosítás a Veritasra nem vonatkozik, mert az intézet kutatói feladatokat is végez.