h i r d e t é s

Orbán Amerikában lobbizik hogy kiálljanak a magyar demokrácia mellett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Amerikában lobbizik hogy kiálljanak a magyar demokrácia mellett

2019. augusztus 08. - 10:16

Ilyen még nem volt, kormányunk az Egyesült Államoktól várja el, hogy az kiálljon a magyar demokrácia mellett. Mint egy rossz vicc. Elég komoly erőfeszítések tanúira lett figyelmes a 444. Nekünk pedig nincs más feladatunk, mint értelmezni a magyar miniszterelnök hajbókolását.

Nem mintha olyan komolyan számíthatna bármiféle szimpátiára a Fidesz, még a republikánusok is erőteljesen tiltakoznak. Azért már jelez egyfajta nívóvesztést. Kétségbe lehet esve Orbán, ha már egy olyan távoli ország szánalmára épít, mint az USA.

A magyar kormányfő washingtoni látogatása Amerikában is hullámokat keltett, republikánus és demokrata szenátorok már előre azt kérték, hogy Trump kérje számon Orbánon a magyar demokrácia leépítését, majd a találkozó után az Orbán-kormánnyal szemben kritikus határozati javaslat került az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elé.

Az InsightHungary forrásai szerint a magyarok ezután lendültek akcióba, hogy a kritikus határozati javaslattal szemben előkészítsenek egy, a magyar kormányt támogató szöveget, hogy azt fogadják el az amerikai törvényhozásban. A javaslatot várhatóan Paul Gosar arizonai republikánus képviselő nyújtaná be (legkorábban ősszel, most az Egyesült Államokban is törvényhozási szünet van), akinek egyik közvetlen munkatársát nemrég utaztatták Magyarországra, hogy saját szemével láthassa, milyen nagyszerű itthon a helyzet.

Ehhez a javaslathoz készültek az InsightHungary birtokába került dokumentumok is, amiknek az a célja, hogy a megfelelő módon magyarázzák el a Magyarországon történő eseményeket és a kormány döntéseit. Viszont került a papírokba néhány hamis, félvezető vagy éppen nehezen értelmezhető állítás.

A magyar kormánnyal kritikus határozati javaslat például problémás döntésként mutat rá a több mint 400 kiadványt tömörítő fideszes médiaalapítvány létrehozására. /444/

Mindez annyit tesz, hogy rútul telement a Fidesz gatyája és nem is ok nélkül. Általában azok, akikről az Egyesült Államok elmarasztaló véleményt fogalmaz meg, lényegében meg is áshatják a sírjukat. Márpedig a magyar jogállamiság, a sajtószabadság kérdései általában visszatetszést keltenek, nemcsak a tengerentúlon, de Európában és nem mellesleg az országon belül is.