h i r d e t é s

Orbán legújabb terve!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán legújabb terve!

2016. június 11. - 07:44
0 komment

Kozák Márton a Magyar Narancs legfrissebb számában hosszan elemzi, miért megfontolandó Haraszti Miklós azon javasolata, hogy az ellenzék egységesen követeljen arányos választási rendszert, ha pedig követelése nem ér célt, fontolja meg a bojkottot. 

Forrás: szeka.blog.hu

Haraszti friss tapasztalatai szerint 

Magyarország az utóbbi években egyre gyorsuló ütemben közeledik a posztszovjet autokráciákhoz.

Kozák Márton szerint az ellenzéknek érdemes a választási részvétel feltételévé tennie a választási rendszer súlyos aránytalanságának megszüntetését, hiszen a Fideszre szabott törvény tette lehetővé, hogy 

míg 2010-ben 53,6 százalék listás szavazatért a mandátumok 68, 2014-ben 43,5 százaléknyi szavazatért már a mandátumok 67 százalékát kapta.

Kozák szerint a mostani játékszabályok elfogadása nem más, mint behódolás, és nincs más választása az ellenzéknek, csak a nyílt konfliktus felvállalása. 

A szociológus úgy látja, a kormány minden lépése arra utal, hogy 

Orbán unja már a választásokkal való négyévenkénti szarakodást és döntő ütközetre készül.

A miniszterelnök 2018-ban egy kétharmados győzelem után visszatérhetne az elnöki köztársaság ötletéhez, és végre megszabadulhatna választások nyűgétől. 

A törvény megváltoztatása nélkül éppen ezért bűn belemenni a 2018-as választásokba

– írja Kozák Márton, aki nem venne mérget rá, hogy 

két év múlva még „meg fogják számolni a szavazatokat.”

(thepost.hu)