Orbán szerint nincs örökös miniszterelnök és meg kell újítani a szegedi Fideszt
A szegedi fideszesek „baloldali visszaszorításról” panaszkodtak a kormányfőnek, szerinte azonban a pártnak a saját portáján kell söprögetnie - írja a 24.hu.
Sem örökös polgármester, sem örökös miniszterelnök nincsen
– mondta Orbán Viktor, aki szegedi látogatása alkalmával a Szeged Ma hírportálnak adott interjút. A miniszterelnök a politikusok „múlandóságát” a város több száz éves múltjával és az ország ezerszáz éves történelmével állította párhuzamba, mondván: a Botka László szocialista polgármesterrel folytatott megbeszélése teljesen mellőzte a pártpolitikai kérdéseket, kizárólag a szegediek érdekét vették figyelembe.
„Vannak nagyobb városok is a régióban, de ritka az ilyen szépen megépített, szépen megtervezett és megszervezett, ilyen magas szintű egyetemi, kulturális minőséget képviselő város, mint Szeged” – méltatta a várost Orbán, és arra is bátorította Szegedet, hogy a több állam területére is átnyúló régió központjaként értelmezze magát.
Kiemelte: míg a környező országokban egymást érik a kormányválságok, Magyarországot „politikai stabilitás jellemzi”, és a kormány az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal is együttműködésre törekszik, amiből Szeged is rengeteget profitálhat.
A kormányfő szerint nem értelmes az arról folyó vita, hogy egy beruházás az önkormányzatnak vagy a központi kormányzatnak köszönhető-e, mert
nagy léptékű beruházás ma Magyarországon a kormány segítsége és támogatása nélkül nem tud megvalósulni.
A beruházók először a kormánynál kopogtatnak, mert adó- és fejlesztési kedvezményeket, magyar költségvetési támogatási eszközöket keresnek – fejtette ki Orbán. Szerinte ez az ország méretéből is következik, ha akkorák lennénk, mint Lengyelország vagy Románia, lenne értelme regionális befektetési politikáról is beszélni, a tízmilliós Magyarországon viszont a nagy beruházások központi befolyásolása, elosztása, kedvezményezése, földrajzi kihelyezése kormányzati feladat – vélekedett.
Kitért arra is, hogy „egy olyan regionális központnak, mint Szeged, regionális sportközpontként is kell működnie”, így a Szeged-Csanádi Egyházmegyével ifjúsági és családközpontot hoznak létre, ami futballstadionként is üzemel majd. Emellett modern kézilabdacsarnok, nagy fedett uszoda épül, és a Maty-éri olimpiai víziközpontot is fejlesztik.
Orbán elmondta: látogatása során leült a Fidesz helyi vezetőivel, akiktől sok panaszt hallott „baloldali visszaszorítási kísérletekről, áldatlan médiaállapotokról, kommunikációs nehézségekről”. Erről úgy vélekedett:
lehet ezekben igazság, de az ő alapelve, hogy először a saját portájukon kell söprögetniük,
a tavasz végére meg kell újítani a szegedi Fideszt, és győzelmi esélyekkel kell bemutatkozniuk a helyi közvélemény előtt.