h i r d e t é s

Orbán támogatottsága rakéta módjára kilőtt, miután Trump mellé állt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán támogatottsága rakéta módjára kilőtt, miután Trump mellé állt

2022. április 08. - 07:41

A volt amerikai elnök háromnegyed órás interjút adott a Washington Postnak. Kihívóan nyilatkozott, és továbbra is a már hamisnak bizonyult állításait ismételgette.

Donald Trump - Forrás: CNN

Donald Trump sajnálatát fejezte ki, hogy nem ment oda a Capitoliumhoz, amikor hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, és azzal védekezett hallgatásáért, hogy Nancy Pelosi, a képviselőház szóvivője, aki akkor a törvényhozás többségét adó Demokrata Párt frakcióvezetője volt, személyesen felelős azért, hogy nem sikerült megállítani az erőszakot. 

Szégyen, hogy Pelosi nem csinált semmit. És Washington polgármestere sem. Ők voltak a vezetők a helyszínen. Gyűlöltem nézni az egészet. Azt mondtam, hogy ezzel a helyzettel tenni kell valamit, és ők voltak ott azok, akik tehettek is volna. Én oda akartam menni. A titkosszolgálat nem engedte. Egy perc alatt odaértem volna

– mondta a volt amerikai elnök a Washington Postnak adott interjújában.

Nagyon jó a memóriája, de semmire sem emlékszik

Donald Trump azt állította, hogy nem törölte a híváslistáját, és nem beszélt senkivel „eldobható telefonokon”, annak ellenére, hogy a kérdéses időszakban jelentős hézag van a Fehér Ház híváslistájában. Az eldobható, feltöltőkártyás telefonokat általában azért használják, mert a SIM-kártya megsemmisítése után nem lehet a hívásokat lekövetni.

A volt elnök azt állította: emlékszik arra, hogy beszélt a Republikánus Párt vezetőjével, Kevin McCarthyval és Jim Jordan Ohio republikánus képviselőjével is. Elmondása szerint bár „nagyon jó a memóriája”, nem emlékszik rá pontosan, hogy az ostrom alatt kivel és mikor beszélt.

Nem emlékszem, hogy túl sok hívást kaptam volna. Miért érdekelt volna, hogy ki hív? Mit változtatott volna a dolgon, ha a képviselők hívnak? Nem volt semmi titok az egészben

− fogalmazott. 

Orbán Viktor is neki köszönheti a sikerét

Az interjúban Trump megismételte megalapozatlan vádjait a választási csalásokról, és utalt arra, hogy a jövő héten „új bizonyítékok fognak előkerülni”. Szerinte ezeket egy Igazság a választásokról nevű csoport fogja nyilvánosságra hozni, és törvénytelen szavazatok millióiról rántják le a leplet, de konkrétumokat nem említett. 

A volt elnök beszélt az elnökségét követő nemzetközi aktivitásáról is. A héten korábban úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a választás után telefonon megköszönte a támogatását, és neki tulajdonította a győzelmét. 

Miután melléálltam, megindult a támogatottsága, mint egy rakéta

− közölte. Azt is elmondta, hogy a világ vezetői azért hívják rendszeresen, mert nagyon szeretik őt. Ahogy fogalmazott:

ezeknek a vezetőknek támogatásra van szükségük, és én vagyok a támogatások királya.  

(Index)