h i r d e t é s

Orbán túl sokáig beszélt, Tőkés László kiverte a hisztit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán túl sokáig beszélt, Tőkés László kiverte a hisztit

2015. december 10. - 09:53
0 komment

A fideszes EP-képviselőt megkérték, hogy beszéljen röviden, ezért kikapcsolta a mikrofont, és még a zárónyilatkozatot sem írta alá.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Árvai Károly / MTI

Több forrás is azt mondta a Népszabadságnak, hogy a Magyar Állandó Értekezleten egyetlen ember nem írta alá a határon túli magyarok legmagasabb fórumának zárónyilatkozatát: Tőkés László volt erdélyi püspök, fideszes EP-képviselő, aki egyből Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor után jött volna a sorban - írja a 444.hu.

Tőkés állítólag Kelemen után mondhatta volna el a beszédét, de csak annyit mondott, hogy neki azt tanácsolták, spóroljon a szóval, mert nem jut mindenkire elég idő, ezért nem tartja meg a beszédét, majd kinyomta a mikrofont.

Ugyan a levezető elnök, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságát vezető fideszes Potápi Árpád kérlelte, de minimum udvariasan jelezte, hogy Tőkésre mindenképpen van idő, az EP-képviselő nemet mondott. Sőt, állítólag a szünet után végleg el is ment.

Orbán ezt állítólag még a teremben nézte végig, és csak kényszeredetten nevetgélt.

Tőkés állítólag azért is sértődhetett meg, mert egy ideje Orbán inkább az RMDSZ-t támogatja, mint Tőkéséket, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, de ennek ellentmond, hogy Tőkés Orbánnak köszönheti, hogy eljutott az Európai Parlamentbe.

 

444.hu