h i r d e t é s

Orbán Viktor: "a helyzet javulása megállt"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor: "a helyzet javulása megállt"

2021. február 05. - 08:14

Március 15-re megkapja az oltást minden 60 év feletti ember, aki regisztrált – közölte az állami rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök számításai szerint, ha a kínai vakcina is megérkezik, akkor áprilisra kétmillió felett is lehet azok száma, akik már átestek a betegségen vagy oltást kaptak, azaz védettek.

"COVID 2/87. Már a rádióban." - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

1576 új fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában és elhunyt 98, javarészben idős és krónikus beteg – közölte az operatív törzs ülésén péntek reggeli ülésén elhangzott legfrissebb adatokat Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott szokásos interjújában közölte azt is, hogy 3638-an vannak kórházban, közülük 302-en szorulnak lélegeztetőgépre. A kormányfő szavai szerint az elmúlt napokban „a helyzet javulása megállt”, némi romlásról kell beszámolnia.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy már 264 530 ember megkapta legalább az első, míg nagyjából 92 ezren a második oltást is. – Fordulóponthoz érkeztünk: eddig a vírus támadott és mi védekeztünk, most mi támadunk és a vírus védekezik – fogalmazott a miniszterelnök. Mindemellett nagyjából 275 ezren vannak, akik már átestek a betegségen és így szereztek védettséget.

A miniszterelnök számításai szerint március elejére érünk el oda, hogy meg fogja haladni az egymilliót a beoltottak és a fertőzésen átesettek, tehát a védettek száma. Március 15-re minden 60 év feletti magyar állampolgárt, aki regisztrált, be fognak oltani, áprilisban pedig már megközelíthetjük a 2 milliós védettséget, ha a kínai vakcinát is használjuk. – Ezzel már lehet valamit kezdeni – fogalmazott. Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy „talán már a következő héten orosz vakcinával is oltunk”.

A kormányfő ezúttal is beszélt arról, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés lassan halad. Az Európai Unióban az volt a cél, hogy minél olcsóbb legyen az oltóanyag, ez érhető is.

Orbán Viktor – mint mondta – érzi a sürgetést, mindenki nyitni szeretne, megérti a vendéglátósokat is. – Édesanyámmal beszéltem valamelyik nap és mondta, hogy már csináljunk valamit – idézett fel egy személyes szálat, ám hangsúlyozta, hogy óvatosan, felelősségteljesen, megtervezetten kell haladni. Megismételte, hogy lesz egy online konzultáció a témában február közepe és március között.

A kormányfő elismerte, hogy bürokratikusan és lassan haladt a vendéglátósoknak megítélt támogatás kifizetése. Mint mondta, a kitalált utófinanszírozás nem volt szerencsés, ezért megváltoztatták. Jó esély van rá, hogy februárban az eddig elmaradt és a februári pénzeket is megkapják.

A miniszterelnök a külön kérdésre sem mondott konkrétumot a tervezett nyitással kapcsolatban arra hivatkozva, hogy meg akarja várni az emberek véleményét. Mindenesetre ő nem lát abban kivetnivalót, hogy a már beoltottak vagy a betegségen átesés miatt védettek enyhítéseket kapjanak, de a társadalom vélekedhet úgy is, hogy roncsolhat a különbségtétel.

A Központi Statisztikai Hivatal által legutóbb közölt adatokkal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben nagy eredményeket ért el Magyarország az öntudatra ébredés és önbecsülés területén. Egyre többen kötnek házasságot például. Márpedig a családokon keresztül lehet látni, hogy milyen állapotban van egy közösség, „mi, magyarok pedig jobb állapotban vagyunk, mint voltunk tíz évvel ezelőtt”. 2010-hez képest 2,5-szeresére nőttek a családoknak szánt támogatások, ha ez nem lett volna, akkor a miniszterelnök elmondása szerint 115 ezerrel kevesebb gyermek született volna. (hang.hu)