Orbán Viktor gazdasági eszközökkel számolja fel a sajtószabadságot, az ellenzéki orgánumok hirdetések híján éhen vesznek
Magyarországon az a gond, hogy a kormány kiéhezteti a kritikus sajtót, azaz gleichschaltolja a lapokat, rádiókat, televíziókat.
Így látja a helyzetet a Hír TV elfoglalása után a Neue Zürcher Zeitung tudósítója, akit a svájci közszolgálati média keresett meg. A hatalom még inkább bebetonozza befolyását a tömegtájékoztatásban. Ezzel azonban az a gond, hogy gyakorlatilag két újságot és egy-két internetes portált leszámítva nem marad olyan orgánum, amely független hírforrásnak számítana. De ezek is csak a felsőbb középosztályt, és a jól képzett elitet érik el, a tömegeket a tévé és a regionális média látja el információkkal, csakhogy immár egyik sem önálló.
Az események egyoldalú tálalása nem nyugtalanítja a széles rétegeket, vagy azok fel sem fogják, mi a helyzet. Értelmiségi, vagy baloldali körökben ellenben nagyon is téma a sajtó állapota. Az állam televízió megszállása, tehát hogy abból a Fidesz propaganda szócsöve lett, már fideszes választókat is zavar, de az emberek emiatt nem vonulnak az utcára. Orbán roppant ravasz, mert jogi lépések, a sajtószabadság formális megsértése nélkül képes korlátozni a legfontosabb médiumok tevékenységét. Ehhez a közhirdetéseket használja fel, és az ellenzéki sajtóban nem reklámoznak azok a vállalatok sem, amelyek rá a kormány megbízásaiban reménykednek. Így az érintett orgánumok lassan éhen halnak. (srf.ch / b1.blog.hu)