h i r d e t é s

Orbán Viktor megalázza a magyar művészeket? Nem baj!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor megalázza a magyar művészeket? Nem baj!

2015. március 18. - 13:08
0 komment

Mi, magyar művészek még segítünk is neki!

Ha esetleg mégse örülünk ennek, akkor hallgatunk. A pénzt pedig köszönjük szépen! - írja a magyarnarancs.hu

A Kossuth-díjhoz mindig is sok mocsok tapadt, mióta a kommunista párt politikai bizottsága döntött a létrahozásáról. Végigvettük már, hogyan használta a díjat és a művészeket az állampárt, ahogy azt is, milyen viták övezték a rendszerváltás óta, és hogyan szüntette meg a szakmaiságnak még a látszatát is a második Orbán-kormány.

Két napja megint átadtak egy sor Kossuth-díjat, és azóta várunk. Hol a civil felháborodás, hol a szakmai kritika, hol a politikai válasz?

Nem a díjazottak művészeti teljesítményéről szeretnénk beszélni. Nem mintha elfogadnánk azt az álságos, demagóg érvelést, hogy egy életmű értékelése olyan végletesen szubjektív, hogy ezek a döntések nem vitathatók és nem számon kérhetők – ez pont a Kossuth-díjak esetében végképp hamis szólam, hiszen itt elvileg kizárólag a legnagyobbakat kellene elismerni, márpedig azt minden szakma tudja magáról, kik a legjobbjai.

De nem az a legnagyobb baj, hogy Oszvald Marika, Tolcsvay Béla vagy Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjat kapott. Ennél szinte csak nagyobb bajok vannak az idei Kossuth-díjjal.

Arra emlékeznek például, hogy korábban szakmai albizottságok terjesztették fel a jelölteket? Orbán Viktor azonban ezt a jogot is a saját maga által elnökölt, 15 fős bizottságnak utalta. A művészeti jelöltek nevét konkrétan Szőcs Géza vezette elő.

Szőcs Géza idén először nincs benne ebben a bizottságban. A törvény szerint a bizottság tagja nem kaphat Kossuth-díjat. Idén Szőcs Géza Kossuth-díjat kapott.

Szőcs Géza és Eperjes Károly helyére idén Jókai Anna és Kalász Márton írók kerültek a bizottságba. Mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. Felsoroljuk, milyen írók kaptak még Kossuth-díjat idén? Albert Gábor és Mezey Katalin. Mi a közös kettőjükben? Eltalálták: a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. (Sorolhatnánk még persze, hogy mind a négy író a Magyar Írószövetség választmányi tagja, meg hogy Jókai Anna könyveit Mezey Katalin kiadója jelenteti meg, de talán ennyiből is világos, mi a problémánk.)

Már a látszatra sem ügyelnek. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke javasolja Orbán Viktornak, hogy vegye fel a Magyar Művészeti Akadémia tagjait a bizottságba – a törvény szerint csak ő javasolhat tagot –, majd a bizottság Kossuth-díjat adományoz a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak. Így osztják jelenleg a legnagyobb állami művészeti díjat.

Mi erről az írószervezetek álláspontja? De máshol sem sokkal jobb a helyzet, tehát kérdezhetjük a színészeket, képzőművészeket, filmeseket, zenészeket, kőfaragókat: jól van ez így?

Mondunk jobbat: mit gondolnak erről a díjazottak? Esetleg a korábbi díjazottak? Vagy a vicc kedvéért: nincs-e kifogása a Magyar Művészeti Akadémia egyik-másik tagjának? Esetleg maguknak a bizottsági tagoknak? És a kedves ellenzéki pártoknak?

Ha pedig arra gondolunk, hogy Szőcs Géza miniszterelnöki megbízottal – és a Magyar Érdemrend csillagos vagy milyen keresztjét leakasztó Granasztói György miniszterelnöki megbízottal – egy időben Orbán másik megbízottja, a szintén havi egymilliós fizetéssel megtisztelt Tellér Gyula, az illiberalizmus olykor nagyokat zsidózóideológusa a sors kegyelméből Széchenyi-díjat, vagyis a lehető legmagasabb tudományos elismerést kapott, akkor hasonlókat kérdezhetnénk a döntőbizottságban helyet foglaló akadémiai elnöktől, az MTA tagjaitól és így tovább.

Vagy tényleg senkit nem érdekel, mi történik a pénzünkkel, na meg a művészeinkkel és tudósainkkal? Lehet az, hogy nincs jobb ötletünk a hallgatásnál?

 

magyarnarancs.hu (Fotó: Szőcs Gézának szerencséje volt // MTI)