h i r d e t é s

Orbán Viktor: Nincs nyaralás, figyelés van

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor: Nincs nyaralás, figyelés van

2020. július 03. - 08:55

Orbán a kormány összes kommunikációs sablon-paneljét elpukkantotta ma reggel a Kossuth Rádióban.

Orbán Viktor a július 3-i Kossuth Rádió - Jó reggelt, Magyarország! című műsorban - Forrás: mediaklikk.hu

Hangzatos beszédében kiemelte, hogy a koronavírus első hullávál szemben győzelmet arattunk, de meg kell értenünk, nekünk magyaroknak, hogy ez csak szakaszgyőzelem.

"Nincs vakcina, nem tudjuk beoltatni magunkat. A környező világ hatással van ránk, itt kell észnél lenni és okos döntést hozni, hogy hova megyünk nyaralni" – fejtette ki. Hozzátette, bár a magyar ember szeretné minden évben látni a tengert, de ezt idén érdemes alaposan megfontolni.

"A kormány se nyaralgasson, hanem figyeljen" – emelte ki.

Természetesen nem hagyhatta ki a miniszterelnök a nemzeti konzultáció 13-ik pontjának említését sem, migránsozott is egy kicsit.

A kormányfő szerint folyamatos a nyomás Brüsszelből, de ennek a nyomásnak ellenáll a kormány. Felidézte, hogy csütörtökön az operatív törzs ülésén döntést hoznak, hogy nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország Szerbia kivételével, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével. Döntöttek arról is, hogy visszaállítják az átutazók számára a kötelező korridor használatát.

Fontos, hogy a migráció felerősödése ne veszélyeztesse az egészségügyi helyzetet, és a határvédelem egyben egészségügyi védelem is – fogalmazott Orbán Viktor, megemlítve, hogy a balkáni útvonal mentén nő a fertőzések száma és az embercsempészek aktivitása is megnőtt váratlanul az utóbbi időben.

Szükség van a rendőrökre, katonákra, megengedhetetlen, ahogy a nyugati világban elárulják őket, ott kell lenni mögöttük – fejtette ki.

Már megint brüsszeli támadásról beszélt: "még keményebbé tette a kormány a határvédelmet, így válaszolt a brüsszeli támadásra"

"Ha azt akarjuk, hogy az ország békés és nyugodt hely legyen, akkor a migrációval szemben keményen fel kell lépni" – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a nemzeti konzultáció iránytűként szolgál, így volt ez a migrációról szóló esetén és a vírus elleni védekezésben is így lesz.

Orbán Viktor azt mondta, hogy megérti azt a brüsszeli törekvést, hogy minél hamarabb újra akarja indítani a gazdaságot, ezzel segítve a dél országokat Több országban, főleg Olaszországban és Franciaországban komoly baj van, idézte az államadóssági adatokat. Ehhez képest Közép-Európában a pénzügyek rendezettek, a gazdaság versenyképesebb, mint a nyugati.

Szerinte "Fölszálló ágban vagyunk"

Innen nézve érthető, ha Brüsszel mindent megpróbál megtenni, hogy minél erőteljesebb legyen a szállítmányozás és a turizmus, mert nagy bajban vannak - vélekedett a kormányfő, aki késhegyre menő vitákra számít az újranyitásról.

"Az uniós újraindítási csomag egy általunk nyújtott segítség a délieknek. Gondolta volna valaki ezelőtt, hogy mi akarunk segítséget nyújtani a kommunizmust el nem szenvedő országoknak?" – tette fel a kérdést, és kiemelte, hogy megváltozott a térség helyzete, a közép-európaiak kihúzhatják magukat.

"Egy baj van csak: szegényebbek vagyunk, de ennek történelmi okai vannak, erről a kommunisták tehetnek."

A miniszterelnök jelezte: készen állunk arra, hogy segítséget nyújtsunk, de közben fair elbánásra vágyunk, nem akarunk balekok lenni. Ha pénzt pumpálunk különböző gazdaságokba, akkor annak tisztességes, erkölcsileg helyes alapokon kell nyugodnia – tette hozzá.

Megerősödve kikerülni a válságból

Pénteken szavaz a parlament a 2021-es költségvetésről. Beszélt a járványvédelmi és gazdaságvédelmi alapról, a beruházásokra kihelyezett pénzről, és azt mondta, harcolni kell, hogy első szakaz után a második csatát is megnyerjük, vagyis amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit kell teremteni. Megemlítette a13. havi nyugdíj visszavezetését és a csed 100 százalékra emelését, és úgy fogalmazott, a büdzsé olyan áttörés jellegű elemeket tartalmaz, ami önbizalomra ad okot.

"2020 nehéz év, 2021-bn is harcolni kell a munkahelyekért, de nemhogy látszik a fény az alagút végén, az látszik, hogy megerősödve kerülhetünk ki a válságból" – emelte ki.

A kormányfő szerint ha az egészségügy jól végzi a munkáját, akkor nem lesz második hullám itthon.

Uniós büdzsé

Szót ejtett a 2027-ig tartó uniós költségvetésről is, amelyről Angela Merkel azt monda, a nyár végéig meg kell állapodni róla.

A kormányfő felidézte, hogy a II. világháború égén "Németországot visszabombázták a középkorba, minket odadobtak a kommunistáknak." Ehhez képest most Németország a leggazdagabb, a britek kiléptek az unióból, Közép-Európa pedig fejlődik. Mindenki azt várja most, hogy Németország és Közép-Európa kihúzza az uniót a bajból.

Orbán Viktor szerint vigyázni kell, nehogy elszaladjon velünk a ló, s Európának össze kell tartani, mert együtt, egy európai gazdaság részeként több esélyünk van, hogy sikeresek legyünk, mint külön álló nemzetállamokként.

Ugyanakkor az is kell, hogy Brüsszelben ne kényszerítsenek ránk olyan életmódot, amit nem akarunk élni – tette hozzá.

A nemzetállamok okos összefogásának ideje jött el, nem a birodalomépítés ideje

– ismételte meg.

Szóba került az is az interjúban, hogy Németország vette át az EU soros elnöki tisztségét. Orbán Viktor kiemelte: Magyarország együttműködésre törekszik a német vezetéssel, ha fair elbánást kap a most zajló gazdasági vitákban. Egy dologban viszont nem tud együttműködni, ez pedig a menekültügy.

Bár próbálkozunk, de a tüzet és vizet nehéz egyesíteni

– fogalmazott.

Kifejtette: a németek úgy döntöttek, hogy a demográfiai problémákat a migrációval orvosolják, míg mi magyarok ezt elutasítjuk. Nem bízunk abban, hogy a muszlim világból érkező népesség-utánpótlás békés, biztonságos, keresztény és magyar életet eredményezne. (MTI) / infostart.hu

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.