Már az is furcsa volt, amikor tavaly év végén Berlinben két német újság főszerkesztőjével beszélgetett a kormányfő közönség előtt, ám az idén már odáig jutottunk, hogy a hazai független szerkesztőségek sokkal kevésbé kapnak lehetőséget érdemi kérdéseket feltenni Orbán Viktornak, mint a nemzetközi sajtó képviselői. A fordulatot valószínűleg az idézte elő, hogy a miniszterelnöknek meg kell magyaráznia a nemzetközi közvéleménynek, miért képvisel sajátos álláspontot az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. - írja a Szegedi Kattintós

A Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján résztvevő újságírók 15 fős csoportját látta vendégül Orbán Viktor néhány napja a hivatalában, és előttük zárt körben kifejtette nézeteit az itthon és a világban zajló eseményekről. A nyugati sajtó több tagja is ott volt a „kiválasztottak” között, akik apránként szivárogtatták ki azokat a gondolatmeneteket, melyeket a kormányfőtől hallottak.

Anélkül, hogy felidéznénk minden fontosabb kijelentést, megállapíthatjuk, hogy Orbán világszemlélete csak azok számára okozott meglepetést, akik nem követik pályafutását a '80-as évek végétől. A nyugati lapok tudósítói között bizonyára voltak olyanok, akik meghökkentek például azon a kijelentésen, hogy Orbán számára fájdalmas az ország EU tagsága. Lényegében világossá tette mindenki számára, hogy feszélyezi az a légkör, amelyben folyamatosan számon kérik rajta a jogállami normák be nem tartását, a korrupció állami szintre emelését, valamint a sajtó döntő hányadának bekebelezését.

Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban még ennél is durvább kijelentésre ragadtatta magát. Ukrajna rossz néven is vette, hogy beszámolók szerint Orbán Viktor a Karmelitában megrendezett háttérbeszélgetésen azt mondta: Oroszország célja kormányozhatatlan ronccsá változtatni Ukrajnát, A magyar miniszterelnök szerint ezt már el is érték, mert Ukrajna most olyan, mint Afganisztán, „egy senki földje”. Ez a megállapítás valóban rendkívül sértő egy olyan ország polgárai számára, amely rengeteg veszteséget szenvedett el az utóbbi egy évben amiatt, hogy a szomszédja megpróbálja leigázni.

Ez a szankciós politika tökéletes félreértése, hiszen ennek csak másodlagos célja, hogy gyengítse az orosz hátországot, elsődleges célja, hogy a lehető legtöbb területen elszigetelje az agresszort a világ többi részétől.

Orbán eddigi viselkedéséből szinte törvényszerűen következett, hogy ezeket a gondolatokat előbb-utóbb nyilvánosan is felvállalja, ám a szembesülés így is nehéz azzal, hogy a magyar kormányfő ilyen ellenséges hangnemet üt meg az uniós közösséggel, illetve egy agressziót elszenvedő országgal szemben. Orbán realista politikusként igyekszik feltüntetni magát, ugyanakkor az amit képvisel, egyáltalán nem reális. Még ha úgy is érzi, hogy kényszerből marad az EU tagja, nem kürtölheti világgá, hogy szinte semmivel nem ért egyet azzal, ami az unión belül zajlik, mert ezzel árt az országnak. Ha tényleg úgy gondolja, hogy Ukrajna a „senki földje”, lelke rajta, de ezzel nem sérthet meg egy nemzetet, amelyet így is rengeteg fájdalom ért.

Orbán érvei ugyanakkor nem nevezhetők meggyőzőnek, hiszen ő maga mondta ki a háttérbeszélgetésen, hogy ismeri az oroszok kegyetlenségét, hiszen az '56-os események bebizonyították, hogy egy barbár elnyomó hatalommal van dolgunk. Orbán azt is mondta, hogy egyedül ő akar békét az európai vezetők közül, ugyanakkor egy most tető alá hozott megállapodás csak nyitott kérdéseket hagyna maga után, hiszen legalizálná az orosz hódításokat. Pontosan tudja, hogy Putyin nem engedheti meg magának, hogy eredmények nélkül vonuljon ki a megszállt területekről, mert a következő elnökválasztást a várható csalások ellenére sem tudná megnyerni.

Vagyis ő maga mondta ki, hogy Putyin érdeke egy olyan pillanatban békét kötni, amikor még nagy területeket birtokol Ukrajnában. Egy ilyen egyezséget szorgalmazni nem csak azért bűn, mert az agresszor érdekeit szolgálja, hanem azért is, mert Oroszország többször deklarálta már, hogy nem csupán ukrajnai területekre tart igényt, hanem lényegében igyekszik visszaállítani a szovjet idők nagyságát. Egy most megkötött béke tehát nem érdeke egyetlen olyan országnak sem, amely egykor a szovjet érdekszférába tartozott, így Magyarországnak sem.

Orbán ugyanakkor látja, hogy Putyin sebzett oroszlánként küzd, és egyetlen esélye a háború megnyerésére, ha előbb merül ki Ukrajna és a mögötte álló nyugati szövetség, mint Oroszország. Azzal, hogy folyamatosan a szankciók ellen hangol, azt a látszatot kelti, hogy a szankcionált országot kevesebb kár ér, mint a szankciókat bevezető közösség. Ez a szankciós politika tökéletes félreértése, hiszen ennek csak másodlagos célja, hogy gyengítse az orosz hátországot, elsődleges célja, hogy a lehető legtöbb területen elszigetelje az agresszort a világ többi részétől.

Ez egy üzenet, hogy a nemzetközi közösség kiveti magából az olyan agresszorokat, akik megtámadják a szomszédjukat, civilek ellen követnek el háborús bűnöket, és nem tartják tiszteletben más országok szuverenitását. Azzal, hogy Orbán kétségbe vonja ezeknek az intézkedéseknek a jogosságát és hasznosságát, maga is elszigeteli saját országát a világ többi részétől. Azok az újságírók, akik ott voltak a zárt ajtók mögött tartott beszélgetésen szembesülhettek azzal a kísérlettel, hogy Orbán próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Az a törzsfőnök, aki mindig meg akarja magyarázni a tetteit, nem sokáig lesz törzsfőnök.” (Szegedi Kattintós)