Orbán Viktor sajnálja, hogy nem barátkozhat a német szélsőjobbal
"Kénytelenek vagyunk feláldozni az AfD-vel való kapcsolatokat a kormányközi kapcsolatok oltárán"
Orbán Viktor gigantikus interjút adott a német nyelvű Budapester Zeitungnak, amiben a magyar és a német kormány, illetve a Fidesz és a németországi pártok közötti kapcsolatról is beszélt.
A kormányfő a magyar-német kormányzati kapcsolatokról elmondta, hogy a német szövetségi kormány programját „egy világ választja el” a magyar kormány programjától, a német kormányt alkotó koalíció legnagyobb ereje, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig „a legmagyarellenesebb párt Európában”, így „komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy áthidalhassuk a két ország között egyre több területen meglévő különbségeket”.
A legnagyobb ellenzéki erőtől, a jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, szintén ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali pártról azt mondta:
az államközi kapcsolatok fontosabbak a pártok közötti kapcsolatoknál”, ezért „kénytelenek vagyunk feláldozni az AfD-vel való kapcsolatokat a lehető legjobb kormányközi kapcsolatok oltárán”, hiszen „a német demokrácia sajátossága, hogy ha lépéseket tennénk az AfD-vel kapcsolatban, az kihatással lenne a kormányközi kapcsolatokra.
Orbán azt mondta, a CDU „magyar szempontból ma már baloldali párt”, és ugyanez érvényes a bajor CSU-ra is.
Azt is mondta, hogy „Németország multikulturális társadalommá vált”, és „a magyar társadalom sokkal pluralistább, szabadabb és békésebb, mint a német társadalom”. Szerinte Németországban „liberális hegemónia uralkodik”, vagyis „csak egy narratívának van helye a nyilvánosságban”, és „aki ettől eltér, az már nem létezik ezen nyilvánosság számára”. Magyarországon viszont „a közbeszéd pluralista struktúrájú” – mondja a miniszterelnök, aki Magyarországon másfél évtizede nem ad interjút nem kontrollált médiának. (444.hu)