h i r d e t é s

Orbán Viktor új akciót jelentett be a Kossuth rádióban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor új akciót jelentett be a Kossuth rádióban

2021. december 03. - 08:19

A kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiónak adott hosszabb interjút, a legjobb karácsonyi ajándékról is beszélt.

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A miniszterelnök először az oltási akció helyzetéről beszélt.

"Egymillió oltást adtunk be, ebből 800 ezer volt harmadik oltás és 115 ezer az első oltás" - jelentette a hajnali számokat. "A harmadik oltások tekintetében száguldunk, a lakosság 27 százaléka vette fel, az uniós átlag 10 százalék körül van" - tette hozzá.

Kiemelte, "a legjobb ajándék, amit most adhatunk szeretteinknek, hogy beoltatjuk magunkat".

Megítélése szerint a járványhelyzetben eddig fantasztikusan küzdött mindenki, a magyar egészségügyi rendszer "jól állja a sarat".

Egy új, de a csütörtöki Kormányinfón már elhangzott döntésről is beszámolt.

"Mindenkit meg fogunk keresni. Akinek lejárt a védettsége, azt értesíteni fogjuk, hogy ez bekövetkezett. A tudomány mai állása szerint a védettség foka csökken. Az érintetteket megkérjük, hogy vegyék fel a harmadik oltást. Ezen kívül minden településen oltási napokat szervezünk."

A pedagógusokat külön kérte, értsék meg, hogy "nekünk, szülőknek a gyerekek a legfontosabbak, egy ilyen helyzetben arra kérjük őket, hogy vegyék fel az oltást". A szülők részéről szerinte ez "jogos elvárás".

Ezt követően rátért az omikron variánsra, amely szerte a világban komoly lezárásokat okozott.

"Nem merek orvosszakmai kérdésekben biztos álláspontot elfoglalni, mert érzem a tudományos-szakmai bizonytalanságot. Hallok ilyet, hallok olyat. Amit most merek mondani, hogy az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns indokolt, de aki egyszer megégette a száját forró tejjel, óvatosabb" - vont egy hasonlatot a miniszterelnök.

Orbán Viktort "egyáltalán nem érdekli", hogy a velencei bizottság mit mond arról, "hogyan neveljük a gyermekeinket".

"Nem fordulhat elő, hogy elküldjük a gyerekeket az iskolába, ott pedig mindenfajta aktivisták mindenfajta eszméket, ideákat népszerűsítenek, amikkel én egyáltalán nem értek egyet. A szülők joga itt minden mást megelőz" - nyomatékosította. "Ezért is lesz erről népszavazás. Ez egyszer már bevált a migráció kérdésében. Tegyük ugyanezt a gyermekek érdekében" - fűzte hozzá. Megjegyezte, a törvények szintjén rend van a kérdésben, de "óriási a nyomás" arra nézve, hogy a gyermekvédelmi törvényt a magyar parlament hatályon kívül helyezze. "Ha ez nem volna ennyire fontos, Brüsszel nem csinálna ekkora balhét belőle."

Arról, hogy emiatt uniós forrásokat vonnak meg Magyarországtól, azt mondta, "lehet, hogy zsarolnak bennünket, de ami jár az jár. Beengedjük ide a kereskedőket külföldről, ezért cserébe jogaink vannak, a vitát meg fogjuk nyerni, a pénzt meg fogjuk kapni. Ki kell tartani, ez egy idegjáték is."

Az üggyel összefüggésben még azt is megjegyezte, hogy az eljárás és a forrásmegvonás beavatkozás lehet a jövő évi magyarországi választásokba.

"Olyan kormány kormányt akar Brüsszel, amely azt mondja neki, hogy jawohl (magyaul: igenis)."

Emlékeztetett, a rezsivel összefüggő csatát Magyarország Brüsszelben már megnyerte, és szerdán a kormány arról is döntött, hogy a kisvállalkozások (10 fő alattiak, 4 milliárd forint alatti éves árbevételűek) olcsóbb árkategóriájú villamosenergiához juthatnak.

"Ezt nem csak a nemzetközi cégeknek kell majd legyelni, hanem az MVM Zrt.-nek is" - húzta alá.

Magyarországon - ecsetelte - a második legolcsóbb az áram ára, Bécsben kétszer, Németországban háromszor ennyit kell fizetni a villamosenergiáért, a gáz esetében pedig szintén többszörsek a szorzók. Közben "a baloldal azt akarja, hogy az emberek fizessenek többet, a baloldal ebben egységes".

"A budapestieknek és hódmezővásárhelyieknek is az a jó, ha kevesebbet fizetnek az áramért" - zárta gondolatait. (Infostart)