h i r d e t é s

Orbánék kirúgták, mivel nem írta alá a túlárazott projekteket

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Orbánék kirúgták, mivel nem írta alá a túlárazott projekteket

2020. február 21. - 08:17

 

Oxfordi diplomával a pékségben.

Családi kirándulás Vietnámban, Miki (balról), Bence, Andrea és a helyi idegenvezető. (Fotók: Ambrovics Andrea képarchívuma) Forrás: ujszo.com

A porosz iskolával nem megy sokra az ember Oxfordban, ahol arra tanítanak: gondolkozz önállóan. És ami még fontosabb, nem szabad cserben hagyni a csapattársakat – vallja a dunaszerdahelyi Ambrovics Andrea.

Ambrovics Andrea 1989-ben érettségizett Dunaszerdahelyen a magyar tannyelvű gimnáziumban, onnan egyenes út vezetett a pozsonyi Közgazdasági Főiskolára, ahol 1993-ban diplomázott a Belkereskedelmi Kar menedzsment szakán. Azokban az években szinte minden végzős diplomáson kapva kaptak a Szlovákiába éppen betelepülő nagy nemzetközi cégek, illetve az akkor még hat, mára négyre zsugorodott nagymenő professzionális szolgáltató hálózatok. „Engem is valamennyien megkerestek állásajánlattal, csakhogy egyrészt nem terveztem azt, hogy hagyom magam beszippantani egy multinacionális céggel, másrészt szerencsémre volt egy nagyon okos anyukám, aki azt mondta: »dolgozni még lesz időd, ha van lehetőséged, hogy tovább tanulj, azt ne szalaszd el.« Ezt meg is fogadtam és a mai napig hálás vagyok ezért anyunak” – idézi fel a főiskola utáni időszakot Ambrovics Andrea. 

1992 után, a Csehszlovákia felbomlását követő években nemcsak diplomás szakemberek hiányoztak, hanem diplomaták is, hiszen az önálló Szlovákiának világszerte ki kellett alakítania saját külképviseleti hálózatát. Ekkor indult a Komenský Egyetem Jogi Karán diplomataképző tanfolyam, ahova Andrea sikeresen felvételizett. Az első fél év után azonban újból felbukkant egy lehetőség, amit vétek lett volna kihagyni. Megpályázhatta Soros György és a brit külügyminisztérium által közösen finanszírozott ösztöndíjat, ami egyéves tanulási lehetőséget jelentett az angliai Oxfordban. Szlovákia két ilyen ösztöndíjat kapott, az egyiket a nemzetközi felvételiztető bizottság Ambrovics Andreának ítélte. Ezzel elkezdődtek az oxfordi évek. 

Tanulás Oxfordban

„Nagyon” – válaszolta Andrea arra a kérdésre, nehezek voltak-e az oxfordi évek. „Minden eltért attól, amit itthonról ismertem. Az itthon megszokott poroszos, memóriára alapuló rendszerből át kellett állnom egy teljesen más, önálló gondolkodásra ösztönző, sőt önálló gondolkodást követelő rendszerre. Egyebek mellett esszékben kellett megfogalmazni a gondolatainkat. Természetesen angolul. Elolvasni például tíz könyvet, ezekből kicsemegézni a legjobbat, a legfontosabbat és továbbadni egy 6-7 oldalas esszében, gazdagítva a saját gondolataimmal. Olyan diákokkal versenyezve, akik ötéves koruktól ezt tanulják, akik ebben nőttek fel. Az osztályomban én voltam az egyetlen külföldi, valamennyi osztálytársam angol volt” – emlékezett vissza Andrea. Az eredeti ösztöndíj egy évre szólt, de ismét kinyílt a lehetőségek tárháza, a német Thyssen Group két ösztöndíjat ajánlott fel, az egyik témája az európai szociológia, a másiké az európai jog volt. A kedvezményezetteket az egyetem választotta ki a beadott pályázatok és interjúk alapján. Az európai jog témáját Magyarország, az európai szociológia témáját Ambrovics Andrea nyerte el Szlovákiából.

„Csónakázás” Oxfordban

Ez volt az egyik tapasztalat. A másik pedig az, hogy a tanulás mellett százával lehetett válogatni a szabadidős foglalkozásokból. A helyes szónoki képességek elsajátításától kezdve az összes művészeti foglalkozáson és valamennyi sportágon át minden adva volt. Ez a bőség nem zavarta meg Andreát, hiszen évek óta az Oxford kontra Cambridge evezőversenyek lelkes nézőjeként nem volt kérdés, hogy a kollektív evezés mellett tegye le a voksát. Mint általában az oxfordi tevékenységek, ez is személyiségfejlesztő volt. A közös evezés történetesen a csapatszellemet hivatott erősíteni, hiszen a hét hat napján edzések voltak, amelyeket csak teljes létszámú csónakkal lehetett megvalósítani. Ha valaki kimaradt, elmaradt az edzés, ezzel is erősítették a „nem szabad cserben hagyni a csapattársakat” szellemet.

A sikeres evezőcsapat. Forrás: ujszo.com

Oxfordi romantika

„Inkább pragmatikus, mint romantikus a lánykérés. Miki, a párom kezdettől fogva velem volt Oxfordban. Azokban az időkben kötelező volt az angliai tartózkodási vízum. Ez nem is okozott gondot, egészen addig a pillanatig, amíg Mikinek le nem járt az ott-tartózkodási vízuma. Addig a bizonyíthatóan egy címen lakó párok élettársi minőségben léteztek, de két héttel a párom vízumának a lejárta előtt a brit parlament egyszer csak új törvényt hozott, és megszűnt a »társ«, ezután csak a házastárs volt elfogadható. Percek alatt döntöttük el, hogy összeházasodunk. Miki telefonon kérte meg a kezemet édesapámtól. Nagy-Britanniában ezen a téren is a pénz beszél, 500 fontért még aznap egybe lehet kelni, 300 fontért egy napon belül és így tovább. Mi összehoztunk 50 fontot, és ha jól emlékszem, két héten belül volt a nagy nap. Miki főnöke, aki az egyik szakkollégium cateringjéért volt felelős, pazar ebéddel vendégelt meg bennünket és a barátainkat a hivatalos ceremónia után” – emlékezik mosolyogva Andrea. Mindenesetre a hazatérés után, annak rendje és módja szerint egy igazi nagy lagzit csaptak az egész rokonsággal Dunaszerdahelyen is.

Kapcsolatok

A tanuláson és személyiségfejlesztésen túl az oxfordi lét kapcsolatokról is szól. Sőt, talán elsősorban ezekről. Akik itt találkoznak, tudják, valamiben kivételesek, valamiben jobbak, hiszen sokakat legyőzve pályázatok útján jutottak ide. Vagy az évszázados családi hagyomány, szüleik hírneve, vagyona segítette őket a college-ok egyikébe, mint a harmadik világbeli dúsgazdag örökösöket. Egy biztos, akik itt voltak, itt vannak, tudnak egymásról és szemmel tartják egymást. Így volt ez Andreával is. 

Egy ködös oxfordi reggelen angol osztálytársával. Forrás: ujszo.com

Öt miniszterelnök 

Egykori oxfordi osztálytársa ajánlott fel neki állást Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal háttérintézményénél, Horn Gyula miniszterelnöksége idején, amikor Magyarország még nem volt EU-tagállam és Andrea volt felelős például több előcsatlakozási program tervezéséért, illetve felhasználásáért. Karrierje a miniszterelnöki hivatalban ezzel kezdődött, majd folytatódott az EU-csatlakozás után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél mint irányító hatóságvezető, aki a környezetvédelmi és energetikai programok tervezéséért és végrehajtásáért felelt. Sokáig ez volt az ideális munkahely, mert olyannal foglalkozhatott, amiben hitt és amit tanult, egy felkészült, fiatal társasággal, amelynek tagjai sokat dolgoztak azért, hogy pozitív hatással legyenek a folyamatokra. Érdekes volt közelről megtapasztalnia, hogy Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon kormánya miként kezeli Magyarország uniós csatlakozását, később a magyar fejlesztéspolitikát. Amikor a Bajnai-kormány után ismét Orbán Viktor került a miniszterelnöki székbe, lassan, de biztosan radikálisan változni kezdett a helyzet. „Miután nem voltam hajlandó aláírni olyan projektek támogatását, amelyek jogszabályilag és szakmailag sem érdemeltek támogatást, illetve nyilvánvalóan túlárazottak voltak és ezeket egyértelműen elutasítottam, akkor menesztettekˮ – meséli tárgyilagosan Andrea.

Út a pékséghez

Ezek után először a kecskeméti majd a dunaszerdahelyi Fornetti cégeknél helyezkedett el, majd 2013-ban, üzlettársaival újraélesztette az Ambropek pékséget, amelyet még 1991-ben, édesapja alapított. „Teljesen más a helyzetem, hiszen nem munkavállaló, hanem munkaadó és tulajdonos vagyok, ezáltal több mint 100 ember megélhetéséért tartozom felelősséggel. Mindig a feladat kreatív része érdekelt, most is a céget szeretném kibontakoztatni, előrevinni, de nem hiszem, hogy ez már így lesz életem végéig” – vallja őszintén Andrea.

Múlt és jövő

A múlt az édesanyám. Azon a napon halt meg, amikor a záróvizsgám volt Oxfordban. Még megtudhatta, hogy sikerült, még büszkén nyugtázhatta: »na, megcsinálta ez a lány!«, röviddel ezután, jött a telefon, hogy meghalt. A jövő? Nagy vágyam egy nonprofit szervezet segítése. Nagyon szeretnék akár az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Vöröskereszt vagy egyéb gyerekekkel foglalkozó alapítványokért dolgozni. Akár projekteket kitalálni. Afrika az egyik álmom. A fiam, Bence ebben az évben érettségizik, lassan kialakítja a saját életét, úgy tűnik, férjemmel most már szabadabban élhetjük további álmainkat

 – bizakodik Ambrovics Andrea.

ujszo.com


 

h i r d e t é s