h i r d e t é s

Orbánék megdobták Erdei Zsoltékat háromszáz millióval és a nyakukra ültettek egy fideszest

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánék megdobták Erdei Zsoltékat háromszáz millióval és a nyakukra ültettek egy fideszest

2019. április 26. - 11:52

Mióta Bajkai tárgyal, minden könnyebb. - írja a nyugatifeny.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

303 millió forint segélyt kapott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a kormánytól, hogy ki tudja fizetni a tartozásait, illetve továbbra is jogosult legyen állami támogatásra – mondta Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a 24.hu-nak adott interjúban.

Arról is beszélt, hogy a 300 milliós mínuszt hozó, tavaly augusztusban a Duna Arénában megrendezett ifjúsági vb beszállítóival, a nyakára ültetett gyámmal, Bajkai István fideszes képviselővel

együtt megy tárgyalni.

Bajkai olyannyira felügyeli a tevékenységeket, hogy a tárgyalásokat a tartozásokról ő vezeti. Azt is hozzátette:

A világbajnokságon nem az volt a feladatom, hogy a beszállítókkal egyeztessek. Ezt rábíztam az embereimre. Így akikkel most a megegyezésről tárgyaltunk, azok többsége számomra ismeretlen ember, de most, hogy beleláthattam az egészbe, teljesen más színben látom a szervezést.

nyugatifeny.hu