h i r d e t é s

Óriási a hiány, lemondott a teniszszövetség öt elnökségi tagja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási a hiány, lemondott a teniszszövetség öt elnökségi tagja

2020. május 14. - 11:16

Emiatt teljes tisztújítás következik a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ).

Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint lemondott tisztségéről Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba, ezért a szövetség elrendeli az idén esedékes teljes tisztújító közgyűlés kiírását.

A közgyűlés lebonyolítási feltételeit az MTSZ vizsgálja, tekintettel a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre.

Juhász Gábor főtitkár az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában közölte, az idevágó kormányrendelet értelmében a szövetség nem marad irányítás nélkül.

A rendelkezés azt jelenti, hogy az elnökségi tagok lemondása érvényes, hatályos, ugyanakkor feladatukat az újabb tisztségviselő megválasztásáig, de legfeljebb 90 napig el kell látniuk.

(Szűcs Lajos) elnök úr a teljes tisztújítás kiírása mellett határozott, ennek feltételeit azonban - szintén a vészhelyzetre vonatkozó jogszabályok alapján - ennek az elnökségnek kell meghoznia.

Ez alapján jelenleg a lemondott elnökségi tagok is úgy tekintendők, hogy feladatukat a korábbiak szerint ellátják

 - fejtette ki Juhász Gábor.

Az Index egy, a birtokába jutott levél alapján azt írja, hogy az MTSZ elnöke, Szűcs Lajos, aki fideszes országgyűlési képviselő,

áprilisban 3,53 milliárd forintot igényelt a sportért felelős államtitkárságtól.

Igényét a lap szerint így indokolta Szabó Tünde államtitkárnak:

Kérem tisztelettel, hogy járjon el annak érdekében, hogy a pénzügyi konszolidáció összege a lehető legrövidebb időn belül a szövetség rendelkezésére állhasson, különös tekintettel arra, hogy már a havi bérek fizetésekre sincs elegendő forrás.

A részletekről ITT olvashat.

(MTI)