Óriási égés: kikapott Androrrától a magyar válogatott
Kis híján összejött a bravúr: Andorra - Magyarország 1-0
A magyar labdarúgó-válogatott küzdelmes, fordulatos mérkőzésen a lehető legkisebb arányú vereséggel hagyta el a pályát az Andorra elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés után. - írja az ATV.
A pireneusi miniállam csapata, amely amatőr játékosokból áll és 186. a világranglistán, története során először szerzett gólt Magyarország ellen, ráadásul Marc Rebes 26. percben fejelt találatával meg is nyerte a találkozót.
Meg nem erősített hírek szerint a meccsre való tekintettel ma több andorrai játékost hamarabb elengedtek a munkából, és ezzel a váratlan húzással a hazaiak erővel is bírták a mieink ellen.
13 éve nem győztek
Andorra ezt megelőzően 2004 októberében Macedónia legyőzésével szerzett három pontot tétmérkőzésen.
Jó hír, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amelyben Tóth Bence újoncként szerepelt, a vereség ellenére megtartotta harmadik helyét a csoportban, nigaz, immár nyolc pont a hátránya pótselejtezőt érő második helyen álló Portugáliával szemben.
Kritikusabb megfogalmazásban azt is mondhatnánk, ismét nem jutottunk ki a világbajnokságra. Ez azonban nem lehet meglepő, hiszen 1986 óta soha nem jutottunk ki.
Európai vb-selejtezők, B csoport, 6. forduló:
Andorra-Magyarország 1-0 (1-0)
------------------------------
Andorra La Vella, v.: Kalogeropulosz (görög)
gólszerző: Rebes (26.)
sárga lap: Alaez (27.), Pujol (29.), San Nicolas (36.), Rubio (60.), Vales (79.), illetve Bese (45.)
Andorra: Gomes - Rubio, Llovera, Lima, San Nicolas - Vales, Rebes - Clemente (Riera, 82.), Pujol (Ayala, 88.), Martinez - Alaez (Maneiro, 68.)
Magyarország: Gulácsi - Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. - Nagy Á., Kleinheisler - Dzsudzsák, Stieber (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai, 71.) - Eppel