h i r d e t é s

Óriási fordulat a négyes metró ügyében

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási fordulat a négyes metró ügyében

2017. december 31. - 08:22

Senki sem érintett!

Amit biztosan tudunk: a négyes metró építése körüli kavarásban olyan és annyi gyanús dolog történt, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 59 milliárd forintnyi uniós támogatás visszakérésére tett javaslatot.

Ami azért derekas összeg még úgy is, hogy meglehetősen hozzá vagyunk már szokva mindenféle milliárd forintos tételek mozgásához. - írja a Válasz.hu

Amit még tudunk, hogy az OLAF Medgyessy Péter volt miniszterelnököt nevesítette is a jelentésében.

És most már azt is tudjuk, hogy ez az 59 milliárd forintos kár csak úgy lett magától. Keletkezett. Létrejött. Kialakult.

Hiszen Medgyessy Péter, az OLAF-jelentés címlapos hőse leszögezte, hogy neki semmi köze nem lehetett semmihez, mert akkoriban rosszban volt Gyurcsány Ferenccel. Demszky Gábor szintén nem tud semmiről, nem is érti, hogy feltételezheti bárki, hogy egy főpolgármesternek bármilyen szintű rálátása lehetne Budapest egyik legnagyobb beruházására. 

Még Hagyó Miklóstól várnék egy nullás nyilatkozatot, hogy végleg megnyugodhassunk.

 

(Az OLAF-jelentése immár magyarul is elérhető.)