Őrizetbe vették Kósa milliárdosát
Ahogy arra számíthattunk a magyar igazságszolgáltatás ismét egyoldalúan fogta meg a csengeri örökösnő ügyét. Mit számít az, hogy Kósát hivatalában hagyva bármiféle vizsgálat eredménye egyoldalú és az igazsággal jó eséllyel köszönőviszonyban sem áll majd.
A sajtó újabban Kósára úgy hivatkozik az ügy kapcsán, mint akit a nő „palira vett”. Hogy ez mennyiben lehet igaz, arra vonatkozóan elég csak arra gondolni, hogy Kósa azt is tagadta, hogy a közjegyzői dokumentum létezhet egyáltalán, noha azt nyilvánosságra hozták.
Most mintha relativizálni próbálnák emberünk ügyben való érintettségét.
Villámgyorsan rács mögé vágták a hatóságok a kedd este őrizetbe vett Sz. Gábornét, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján még április 27-én tartóztattak le Svájcban. Az ügyben eljáró Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója ugyanis a hosszúra nyúlt pénteki tárgyaláson elrendelte a csengeri örökösnőként elhíresült asszony harminc napos letartóztatását.
Ahogy azt többször is megírtuk, a csengeri asszony már évek óta azt állította magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. A nő azt állította, hogy befektetési tanácsokat kért Kósa Lajostól, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte Sz.-nét, aki április elején elhagyta az országot, még az előtt, hogy az ellene csalás gyanújával nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte volna kihallgatásra. /24.hu/
Mint látható, Kósa hebegését nem veszik túl komoly körülménynek az eset kapcsán. Ha igaz is, amit Kósa Szabónéról állít, hogy csaló, kapcsolatuk lelepleződött. Ilyen esetekben pedig, ha Kósának nincs miért aggódnia, könnyedén kérhetne vizsgálatot saját maga ellen is – lemondva a mentelmi jogáról – ezzel is gyorsítva az igazságszolgáltatás eljárását.
Az asszony a három és félórás vallomásában továbbra is kitartott amellett, hogy nem csapott be senkit, és létezik a hagyaték. Kósa Lajossal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy ő is tudja majd igazolni, hogy nem csaló és létezik ez a hagyaték, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban. Ezért indítványozták a politikus meghallgatását. Az ügyvéd állítása szerint ügyfele a feljelentő Kiskun Tender Kft.-vel kapcsolatban azt állította a vallomásában, hogy ő és családja sem kért pénzt a cégtől.
A nyomozók a szerdai több órás kihallgatás után indítványozták a nő letartóztatását, az asszonyt pedig visszavitték az Aradi utcai fogdába.
Megtudtuk, hogy a nő még egyszer rosszul lett a fogdán miután visszavitték. Ám ezúttal már nem vitték be a kórházba, a rendőrorvos szakszerű segítsége is bőven elég volt ahhoz, hogy jobban legyen.
Nincs ebben semmi meglepő, az állandó stresszben tartó vallatásszerű kihallgatásokon egy stabil állapotú ember is megtörik, légyen az férfi vagy nő. Kíváncsiak lennénk arra, hogy Kósa Lajost is hasonló procedúra alá vonják, ha kiderül, hogy az örökösnő igazat mondott? Vagy neki ezüsttálcán viszik be a kávét lelkes hajbókolás közepette?