h i r d e t é s

Örömforrások hatvan felett – Magyarországon a tanulás és a szex mentheti meg az időseket

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

Örömforrások hatvan felett – Magyarországon a tanulás és a szex mentheti meg az időseket

2019. szeptember 16. - 14:41

 

A magyar társadalom megfelelés- és feladatorientált – szinte illetlenségnek számít, ha valaki abból indul ki, mi esne jól neki. Pedig időskorban ezt már igazán megengedhetjük magunknak. - írja a 168ora.hu.

Illusztráció: pixabay.com

Sőt meg kell engednünk maguknak, ha sokáig akarunk élni. Ezt állítja Valló Ágnes orvos-pszichoterapeuta, aki legszívesebben minden 65 éven felüli embernek felírna napi három evőkanál örömöt. A geriátria, az idősödés lélektanával foglalkozó tudomány egyik legfontosabb felismerése – amit a hétköznapi megfigyelés is igazol –, hogy testünk, szellemünk leépülésének igazi oka általában nem maga az öregedés, hanem az, ha abbahagyjuk a képességek fenntartásához szükséges tevékenységet. Figyelem! Aki leroskad a tévé elé, az úgy marad!

Az öregek sokkal erősebben különböznek egymástól, mint a fiatalok. Így írt egy tanulmányában Iván László professzor, a SOTE Gerontológiai Központjának volt igazgatója. És tényleg. Míg a fiatalok előtt nagyon hasonló feladatok, kihívások állnak, és az ifjúsági szubkultúráknak nagyon erős a viselkedésbefolyásoló erejük, az öregeket más-más életút formálta, választhatnak homlokegyenest különböző viselkedésmódokat. Már nem köti őket a munkahelyi alkalmazkodás kényszere: élhetnek politikai elköteleződésük véleménybuborékjában. A nyugdíjasok világa alighanem megosztottabb az aktívakénál, amit a régi és az új nyugdíjak közötti drámai feszültség is fokoz. Miközben milliónyi öreg szegénységben él, ma már több százezer azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek (még?) nincsenek anyagi gondjaik. Őket a sikeres öregedés kérdései foglalkoztathatják: hogyan is élhetnek az utolsó életszakaszokban is aktív, örömteli életet, hogyan valósíthatják meg magukat, hogyan élvezhetik ki az öregség örömeit. Mert vannak ilyenek.

Fritz Riemann német pszichológus Az öregedés művészete című klasszikus könyvében tíz pontba sorolta az öregség előnyeit: bölcsebbé válunk, lelkileg edzettebbek leszünk, így erőnk teljében fogadhatjuk az élet fordulatait, érzelmeink elmélyülnek, önmagunkra találhatunk, önzetlenebbé válhatunk, élvezhetjük a nagyszülőség örömeit, a világ kitágul előttünk, törekvéseink letisztulnak, lelki életünk gazdagodhat. Mielőtt hagynánk meggyőzni magunkat, mennyi jó vár minket életünk alkonyán, maga Riemann figyelmeztet: az érzelmes és megszépítő illúziók hozzájárulhatnak ahhoz, hogy elhibázzuk az öregségre való felkészülést, aminek az eredménye csak csalódás lehet: neheztelés, keserűség és a fiatalok iránti gyűlölet.

Valójában mindnyájan tudjuk: az öregedés nem lakodalmas menet. A tudomány pontos adatokkal szolgál az átlagos változásra. Az izmok súlya, ereje 30 éves kortól csökken, és 90 éves korra a korábbi érték 30 százaléka lesz. Az idegrostok száma negyedével megfogyatkozik, az agy súlya 1400 grammról 1060 grammra esik vissza. Romlik a látás és a hallás, a tüdők vitálkapacitása 75 éves korra fele a fiatalkorinak, az idegrostok ingerületvezetésének sebessége 15-20 százalékkal csökken. Hosszan lehetne folytatni az öregedés hátrányainak leírását akár ugyanazoknak a szerzőknek a munkái alapján is, akik azt állítják: létezik örömteli öregkor – de meg kell dolgozni érte. Fel kell készülni és meg kell kötni az elkerülhetetlen kompromisszumokat.

– Soha olyan jól nem éreztem magam a bőrömben, mint most!

– állítja a 76 esztendős Szilágyi Zoltán, aki nyugdíjba vonulása előtt vezető állású közgazdász, egyetemi oktató volt.

Időskorában, hetven felé járva fordulatot vett az élete, új házasságot kötött. Párjával, Valló Ágnes belgyógyász-pszichoterapeutával keresni kezdték azt a közös tevékenységet, amelyet együtt végezhetnek, és amelyben mindketten örömöt, sikert találhatnak. Szilágyi Zoltán iskolapadba ült, mediátori (közvetítői) és coach (személyi tanácsadói) diplomát szerzett, majd közösen kezdtek párkapcsolati mediációba, konfliktuskezelési tanácsadásba. Abban segítenek a hozzájuk fordulóknak, hogyan kezelhetik az életkorukhoz kötött válságokat, például hogyan öregedhetnek sikeresen.

Szilágyi Zoltán szerint ma részben azért érzi jobban magát, mint bármikor korábban, mert nincsenek „kötelező körök”, elkerülhetetlen feladatok az életében. Korábban egyik tornyosult a másik után: a pár- és pályaválasztást folyamatos egyetemi vizsgák kísérték, mire diplomát szerzett, szembe kellett néznie a lakásszerzés, a karrierépítés feladatával, a gyermekneveléssel. Kötelezettség kötelezettség hátán. Ma végre arra figyelhet, hogy mi az, amitől jól érzi magát. Előző életében sikeres szakmai pályát futott be, de álmában sem gondolta volna, hogy élete legnagyobb öröme – majd egy másik, távoli életszakaszban – az lehet, hogy másoknak segít, más emberek problémáival foglalkozik. Azt mondja: meg kellett öregednie ahhoz is, hogy végre rájöjjön, hogyan kell szeretnie a feleségét, a lányát, az unokáját vagy épp a tanítványait. És hogyan becsülje meg, hogyan nyugtázza, amikor tőlük visszakapja a szeretetet – korábban nem ment nagyon jól, hogy kimutassa az érzelmeit.

Az öregedés valójában kemény kihívás, amelyhez alkalmazkodni kell. Amerikai kutatók szerint jellemző stratégia, hogy valaki a szeretteitől való függőségbe kergeti magát. Van, aki sündisznóállásba vonul, és már akkor is védekezik, amikor senki sem támadja. Akad, aki az irigységet, a rosszindulatot választja, más önhibáztató, öngyűlölő magatartásba menekül. Kell-e mondani, hogy mindezek helyett konstruktivitásra van szükség? Arra, hogy az új, kemény feltételek között ki-ki megpróbálja újjáépíteni életének kereteit.

Valló Ágnes arra figyelmeztet, hogy az öregedésre, a nyugdíjba vonulásra fel kell készülni. Ennek a felkészülésnek pedig része a változás, a még hátralévő idő korlátosságának elfogadása, de az is, hogy az ember hatvan év után felmérje a jó hírt: még alighanem évtizedek állnak előtte. Van még idő, érdemes erőfeszítéseket tennie. Például felkészülnie arra, hogy módja lesz kipróbálni sok olyasmit, amit korábban szeretett volna, de idő hiányában nem tehetett meg. Az orvos-pszichológus egy barátnőjének a példájára hivatkozik, aki hatvanéves kora után a nulláról kezdte a zongoraleckéket. Ma már Lisztet játszik. Persze nem fog koncertezni, de kiapadhatatlan örömforrást talált. Valló Ágnes

egy 72 éves mérnök páciensét rákkal diagnosztizálták, és ő nem vállalta a kemoterápiát – két testvére ugyanebben a betegségben, kemo közben halt meg. Mást csinált: engedve fiatalkori vágyának, festeni kezdett. Miközben fejlődött a technikája, valahogyan a tumor növekedése is megállt. Az orvosok fél évet jósoltak neki, amikor lemondott a megterhelő gyógykezelésről. Ennek öt éve, nemrég egy kis galériában kiállítása nyílt.

Persze nem mindenkiben szunnyad művészi tehetség, a lényeg, hogy ki-ki olyan elfoglaltságot találjon, amiben örömét leli, és amivel el akar érni valamit. A nyelvtanulás jó ötlet, de csak akkor, ha célja van, például egy régen vágyott utazás. Van, aki – fizetségért vagy akár fizetség nélkül – tanítani kezd, más önkéntesnek áll kórházakba vagy szegénykonyhákra.

Kell a mozgás is. Az amerikai önsegítő irodalom egyik közhelye, hogy az idősebbeknek még rendszeresebben, még több testmozgás kell, mint a fiataloknak – nem úgy, mint a régi rádiós tornában, ahol az idősebbek hamarabb abbahagyhatták. Viszont a mozgásnak – lehet kerékpározás könnyű terepen, laza úszkálás vagy éppen séta is – szintén örömöt kell szereznie. A semminél is rosszabb, egyenesen veszélyes, ha a mozgás túlzásba vitt önbüntetéssé válik. Komoly feladvány lehet az étkezés is. A gerontológiai irodalom szerint a további élettartamát 40-50 százalékkal növelheti, aki hetvenéves kora után 30 százalékkal kevesebb kalóriát visz be a szervezetébe, mint a negyvenesek. A terapeuták tanácsa viszont az, hogy örüljünk az ételnek is. Na, erre tessék gombot varrni!

Ami a szellemi leépülés elkerülhetetlenségére vonatkozó közhiedelmet illeti, Szilágyi Zoltánnak jó híre van. Létezik olyan csodaszer, ami – a kóros eseteket leszámítva – megakadályozza a butulást. Tanulásnak hívják. Figyelem, a 90-es aggastyánkor alatt a keresztrejtvényfejtés még nem elég, bár a semminél kétségtelenül jobb. A legjobb azonban megtanulni valamit. Megtanulni például tanítani, egy új nyelvet, akár új szakmát. Szakácsművészet? Szociális segítő tevékenység? Asztalosmunka? Egyik jobb, mint a másik.

Illusztráció: MTI Fotó: Varga György

Az újabb vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy az öregedő ember (a 60–75 közötti korosztályt sorolják ide) nagyon is hatékonyan képes új ismeretek elsajátítására. Igaz, az úgynevezett szenzoros regisztráció folyamata, amikor a környezet információi a rövid távú emlékezetbe jutnak, már nehezebben megy, alighanem azért, mert a rövid távú emlékezet befogadóképessége korlátozott. Az tehát az öregedők esetében már nem működik, hogy a számonkérés előtti este bemagolják az anyagot, vizsgázzanak, majd elfelejtsék az egészet. Igaz, ennek sok értelme korábban sem volt. Az idősebbeknek tehát eleve a hosszú távú emlékezetbe kell tárolniuk az anyagot: fel kell ismerniük, át kell tekinteniük az összefüggéseket, kötniük kell egymáshoz a tényeket, minél több az ábra hozzá, annál jobb.

– Az úgynevezett naplemente-konfliktusok hátterében általában ott a félelem, a szorongás

– mondja Valló Ágnes. – Amikor egy idős házaspár tagjai egymást kínozzák, vagy gyerekeik, unokáik számára válnak zsémbes, kellemetlen társasággá, akkor gyakran olyan konfliktusokat, sérelmeket hordoznak, amelyeket némi munkával – esetleg éppen terápiával – fel lehet dolgozni. Sokszor csak rögzült szokásokról van szó. Arról, hogy valaki nem veszi észre, hogy a gyerekei felnőttek, és nem kell – persze nem is lehet – már megmondani nekik a tutit, azt, hogy miként kell élniük. Amúgy is eljött az ideje annak, hogy mi kérjünk tanácsot tőlük: ettől lehet, hogy kedvük lesz sokkal többet mesélni saját magukról is. Az unokákat pedig nem kell nevelni! Sőt. Tilos. Majd jól megnevelik őket a szüleik. A nagyszülő mindent megtett, amit tehetett, ha szenvedélyesen érdekli maga a gyerek: minek örül, mi bántja. Az öregkori párkapcsolatok gyakran csúsznak a negatív fókuszba. Megint széthagyta a zokniját, megint nem mosta ki a kádat, nem hajtotta le a vécédeszkát, megint milyen zoknit vett fel milyen nadrághoz. Ilyenkor gyakran épp csak annyira van szükség, hogy az ember megkérdezze magától: miért szerettem bele ebbe az emberbe annak idején? Mit őriz azokból a régi tulajdonságaiból? Mit tett hozzá az életemhez? Mennyivel lennék kevesebb, ha nem találkozunk össze?

Az orvos-pszichológus szerint a sikeres öregedésnek, az életminőség őrzésének van egy agyonhallgatott, szinte már titkos kulcsa. Ez pedig az öregkori szexualitás. Az erotikus öröm vágya – ha ez egyes erkölcscsőszöknek nem is tetszik – végigkíséri az életet, létezésünk része marad. Ezt számtalanszor bizonyították orvosi, pszichológiai és szociológiai vizsgálatok. Sokan mégis bezárják a kaput, lehúzzák a redőnyt. Ha egy férfinak volt három kudarca – ami 60 felett már bárkivel megeshet –, gyakran lemond a szexről: ez neki már nem megy.

És valamit senki sem mond meg az idős embereknek: a szex nem azonos a verébhajszával

– idézi Valló Ágnes a Káma-szútra megnevezését a nemi aktus mechanikus részére. A szex az intimitásról, a szeretetkommunikációról, az örömadásról szól. Olyan, mint a közlekedőedények – teszi hozzá Szilágyi Zoltán. A szeretet, amit beletöltesz, hozzád is visszatér. Valló Ágnes kiegészíti: bármilyen öregek vagyunk is, az orgazmusról sem kell lemondanunk. Egyáltalán nem csak arról van szó, hogy ölelgessük, simogassuk egymást. Az ejakuláció nélküli orgazmust egyszerűen fel kell fedezni, meg kell tanulni – és nem nehéz.

A KSH adatai szerint a 40–60 évesek munkával töltik a legtöbb időt, majd az alvás következik, ezt pedig a tévézés követi. Hatvan fölött fordulnak az átlagos arányok, az alvás után a tévé előtt töltött idő viszi a prímet. Különösen a férfiak életében. A nők esetében a háztartás körüli munka korábbi mennyisége nem csökken, és ez értelmes, akár kreatív tevékenységként is értelmezhető, mindenképpen testmozgást jelent.

A férfiak közül azonban ijesztően sokan roskadnak le a tévé elé – és halálukig úgy is maradnak. Pedig bizonyított tény: az öregedés testi és pszichés tüneteinek elsődleges oka nem a szervezet hanyatlása, és nem állnak összefüggésben az időskori betegségekkel sem. Azokat sokkal inkább okozza, hogy az idősek egyszerűen felhagynak a különféle képességeket és a testi működéseket fenntartó tevékenységekkel. Lemondanak róluk. „Use it or lose it” – hangzik az angol mondás: használd, vagy elveszíted.

Az orvos-pszichológusnak mindenesetre van búcsútanácsa annak a túlnyomó többségnek, amely persze sohasem menne el terápiára: minden napra találjanak ki legalább három dolgot, aminek örülni tudnak.

168ora.hu


 

h i r d e t é s