Ráadásul több Fidesz által megtartott városban is lényegesen rosszabb eredményt értek el a kormánypárti jelöltek, mint 2010-ben vagy 2014-ben. A Fidesz fontos, szimbolikus helyeket is elveszített, így például Budapest budai kerületeinek többségét, illetve olyan nagy vidéki városokat, mint Miskolc, Szombathely vagy Pécs. Ugyanakkor a kisebb településeken megerősítette pozícióit. Bebizonyosodott, hogy – Törökországhoz és Oroszországhoz hasonlóan – a nagyvárosokban a jelenlegi hibrid rezsim keretei között is legyőzhető választáson a Fidesz. A kormánypárt számára ez a lélektani fordulat, a legyőzhetetlenség mítoszának összetörése jelentheti a legnagyobb politikai kockázatot.

Az eredmény főbb okai

• Az elmúlt tíz év választásai közül most először valósult meg az átfogó ellenzéki együttműködés, legalábbis a politikailag legjelentősebb településeken. Az „egy az egy elleni” küzdelem eredményeképp felborult a centrális erőtér logikája, a kormányellenes szavazatok nem aprózódtak szét, ami a korábbiaknál jóval több győzelmet hozott az ellenzéknek. Ezt a kamujelöltek sem tudták megakadályozni.
• Országos hatása volt a Borkai-botránynak, amely kihúzta a kormánypárt kereszténységre és hagyományos családi értékekre építő narratívája alól a talajt. Az sem mellékes, hogy az ügy korrupciós szála a szexbotrány keltette hatalmas közérdeklődés révén olyan emberekhez is eljutott, akik egyébként nem foglalkoznak politikával. Bár Borkai szűken nyert Győrben, az ő és a legtöbb fideszes jelölt korábbiaknál lényegesen gyengébb eredményéből látható, hogy a kormánypárti szavazókat sem hagyta hidegen a botrány. A választók büntették a Fideszt. 
• Részben csődöt mondott a brüsszelezésre, Soros Györgyre és migránsokkal való riogatásra építő kormánypárti ellenségképzés, illetve dezinformációs kampány. Hatalmas szakadék alakult ki a nem-fideszes közvélemény és a kormánypárti média napirendje között. Utóbbi elsősorban a fideszes tábor mobilizálására volt alkalmas, az ellenzéki, független szavazók pedig éppen ezzel szemben aktivizálódtak. Minél nagyobb egy település, annál kevésbé működött a kormánypárti dezinformációs kampány, és fordítva.
• A kisebb településeken továbbra is jelentős az elköteleződés a kormányoldal irányába, aminek részben az értékválasztás, részben a kiszolgáltatottság, részben az ellenzéki beágyazottság hiánya az oka. A kormánypárti fenyegetésekre ezeken a településeken jobban rezonálnak, a városokban viszont ez visszaütött. A kampányban hiába fogalmazta meg maga a miniszterelnök is, hogy csak azok a települések járnak jól, amelyek kormánypárti politikust választanak, ez inkább kontraproduktívnak bizonyult. (Sem Gödöllőn, sem Miskolcon nem volt elég a fordulathoz a miniszterelnöki látogatás.)
• Fontos tényező volt a terepen, valamint a közösségi médiában végzett kampánymunka is, amire az ellenzéki pártok az országos és főként a helyi sajtóból való teljes kiszorítottságuk okán voltak rákényszerítve.
• Az önkormányzati választáson érvényesülhetett a városok és a falvak közötti egyre nagyobb különbség. Míg egy országgyűlési választókerület eredményét alapvetően meghatározzák azok a kisebb települések, ahol a kormánypárt rendre fölényben van, addig az önkormányzati választáson megmutatkozott, hogy a városokban jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Budapesten pedig most egyértelműen érvényesült az ellenzéki többség, ami már az 2018-as országgyűlési és a 2019-es EP-választáson is látható volt az adatokból.

Várható következmények

• A kormánypárt aligha lesz képes felülírni saját offenzív politikai logikáját. Bár Orbán Viktor a választás estéjén együttműködést ígért Budapestnek, a másnapi fideszes nyilatkozatok már arról szóltak, hogy a fővárosban a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz nem értette meg, hogy épp ez a valóságtól való teljes elrugaszkodás, ez a stílus az, amit büntettek a választók vasárnap. Az előttünk álló 2,5 éves választásmentes időszakban sokkal inkább az a valószínű, hogy még keményebb fokozatba kapcsol a kormány, ami a saját holdudvarában is felerősítheti a rivalizációt.
• A továbbra is kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán-kormány és az ellenzéki vezetésű városok között konfliktusos kapcsolat alakulhat ki, annak ellenére, hogy ez – ahogy arra például Márki-Zay Péter eredménye rámutat – kontraproduktív lehet. Ezek a konfliktusok – mivel a legtöbb helyen közgyűlési többség és egyértelmű választói felhatalmazás áll mögöttük – a polgármesterek és pártjaik építkezését is segíthetik. Ugyanakkor a fél országot nem tudja a kormány büntetni (a most záruló ciklusban 4 megyei jogú várost még tudott). 
• Az ellenzék lehetőséget kapott az építkezésre, kérdés, képes lesz-e élni vele. A főváros és a 10 megyei jogú város ehhez jó bázist biztosít, de rengeteg munka áll előttük ahhoz, hogy felépítsék magukat (körülbelül annak mintájára, ahogy a Fidesz a 2006-os önkormányzati választási előretörés és a 2010-es kétharmados parlamenti választási győzelem közötti időszakban egy pillanatra sem állt le). A fő kockázatot az jelenti, hogy az átmenetileg félretett konfliktusok az ellenzéki erők között kiújulhatnak, amit a Fidesz is egész biztosan tüzelni fog.

Az eredmények gyorsértékelése

• Budapesten megtörtént az ellenzék áttörése, a főpolgármesteri széken túl a 23 kerületből 14-ben az összellenzéki jelölt győzött, akik mindegyike bírja a kerületi képviselő-testület többségét is. A kormánypárt hivatalos jelöltjei közül mindössze 7-en nyertek, illetve további két független, általuk (is) támogatott kerületi polgármester szerzett mandátumot. A XX. kerületben a korábbi szocialista Szabados Ákos ezúttal a Fidesz külső támogatásával nyert, az ellenzék viszont az összes egyéni kerületet megnyerte, így a polgármester csak velük együtt tudja irányítani a városrészt. A XXIII. kerületben is a Fidesz által támogatott független jelölt, Bese Ferenc nyert, ott viszont sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek, sem a helyi civil szervezetnek nincs egyedül többsége. Az ellenzék 3, a Fidesz 6 kompenzációs fővárosi mandátumot szerzett, így Karácsony Gergely kényelmes, 18 fős többséggel a háta mögött kezdheti meg a munkát, és az sem kizárt, hogy Szabados és Bese is a többség felé gravitál majd. A hangulatváltozást jelzi, hogy több, hosszú ideje fideszes vezetésű kerület is az ellenzékhez került, különösen a hagyományosan jobboldali beállítottságúnak tartott budai kerületek, közülük is az I. és a II. a legfigyelemreméltóbb. 2014-ben még mindössze 6 fővárosi kerületet nem tudott a Fidesz megnyerni.
• A 23 megyei jogú város közül 10-ben az összellenzéki polgármesterjelölt tudott nyerni (Dunaújváros, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szombathely, Tatabánya). Ez jelentős javulás az öt évvel ezelőtti eredményhez képest, amikor csak 3-ban (Békéscsaba, Salgótarján, Szeged) győzött ellenzéki jelölt; ehhez zárkózott fel negyedikként Hódmezővásárhely, a 2018. februári időközi választáson.  
• A Fidesz a következő ciklusban 12 megyei jogú városnak ad polgármestert (Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg), ami éppen csak a többségüket fedi le, de jelentős visszaesés a korábbi 19-hez képest. Sőt, Nagykanizsán, Szekszárdon és Szolnokon a polgármester mögött nincs fideszes többség. Békéscsabán az ezúttal a Fidesz által is támogatott polgármesterjelölt, Szarvas Péter győzött, de jelölőszervezete, a Hajrá Békéscsaba Egyesület egyéni képviselőjelöltjei versengtek a Fidesz jelöltjeivel. Az még kérdéses, hogy a polgármester és jelölő szervezetének frakciója a fideszes képviselőkkel vagy az ellenzékiekkel lesz képes tartós és stabil többséget teremteni a közgyűlésben.
• Mind a 19 megyei közgyűlésben megerősítette többségi pozícióját a Fidesz-KDNP. Sőt, képviselőinek száma 20-szal nőtt (225-ről 245-re). Mivel megyei listákra Budapesten és a megyei jogú városokban nem szavazunk, ez az eredmény elsősorban azt jelzi, hogy a kormányoldal továbbra is a kisebb településeken jóval erősebb, míg az ellenzék épp ellenkezőleg.

(politicalcapital.hu)