Őszi szabadidős lehetőségek – Ha vége a kánikulának, jöhetnek a kerti programok
A július óta tartó súlyos aszály és észveszejtő forróság miatt nem igazán gondolkodtunk azon, hogy kerti partikat kellene szervezni, esetleg el lehetne indulni egy hosszabb-rövidebb kirándulásra, túrára az erdőbe. Szeptembertől azonban miénk az összes hétvége!
Sokan szomorkodnak általában, augusztus végéhez közeledvén a nyár elmúlása miatt, a mostani meleg évszak azonban nemhogy vonzó lett volna, de még azok is rimánkodtak egy kis esőért és lehűlésért, akik legszívesebben kihagynák a naptárból az őszi és a téli hónapokat is.
Most, hogy már lehet levegőt kapni odakint, illetve kellemesebbek a délutánok, elviselhetőek az éjszakák, ideje előkapni a grillt, összerántani egy kicsit a szalonnasütő köveit, s bedobni a fagyasztóba a hűtőtáska jégakkuit, hogy legyen hová csúsztatni a söröket és a szódát a borhoz.
Lassan jön ugyanis az ősz legbarátságosabb időszaka!
Tényleg kevés kellemesebb hétvégi elfoglaltság van szeptemberben a kellemes kerti partiknál, ahol míg sül a hús és a saláta ízei érnek, önfeledten sörözgethetünk, fröccsözgethetünk, s jöhetnek azok az igazi, oly sokat érő baráti beszélgetések, majd szeptember vége felé az első pálinkafőzési élményeinket is kicserélhetjük.
De ott vannak a biciklis útvonalak is az országon keresztül-kasul, mehetünk, amerre csak szeretnénk! Nem beszélve az erdőkről. A kánikulában nem szerencsés még a fák között sem, hiszen néhány méter megtétele után már szakad is rólunk a víz, ránk tapadnak a ruhák, közben menekülhetünk az összes kellemetlen rovar és bogár kitartó rohama elől is.
Szeptemberben-októberben azonban, hogy a fények is egyre tisztábbak, a párás délutánok is ritkulnak, gyönyörű élmény a Pilisben, a Börzsönyben, vagy az ország bármely területén is az erdőt járni.
Örüljünk az enyhülésnek és kapjuk elő a húsokat, fújjuk fel a bicikli kerekeit, halásszuk ki a szekrényből a túrabakancsot és irány az emberi mértékkel is elviselhető hőmérsékletű világ!
Bízunk benne, hogy jövőre ennél azért enyhébb nyarunk lesz, s egy kicsit valóban bánhatjuk majd szokás szerint, hogy itt a szeptember.
(Címlap: Forrás: kertiparty.hu)