h i r d e t é s

Öszödről üzent Fekete-Győr Gyurcsánynak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Öszödről üzent Fekete-Győr Gyurcsánynak

2020. augusztus 08. - 06:31

Folytatódik a feszülés a DK és a Momentum között

Forrás: Fekete-Győr András Facebook oldala

"Az ellenzéki együttműködés egyik feltétele: NEM MANIPULÁLUNK hangfelvételt tisztességes emberek lejáratása céljából."

Így reagált a Momentum elnöke arra, hogy Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéki összefogás sokkal fontosabb a gödi vitáknál, nem szabad hagyni, hogy a politika helyi betegsége megfertőzzön mindent és mindenkit.

Fekete-Győr András a Facebook-oldalán utalt rá, nem biztos, hogy ez a betegség annyira helyi. Ő is javasol valamit. Szerinte annak, aki a DK központjából manipulálta a felvételt, mielőbb át kell gondolnia szerepét nemcsak az ellenzéki együttműködés, de a politikai kultúra gyökeres megújítása szempontjából is.

A momentumosok a méltóságteljes választási együttműködésben hisznek. Ennek megvalósítása nem rajtuk fog múlni. A politikus – zárójelben – ugyanakkor még megfricskázta a DK elnökét.

Jelezte, miközben a Balatont biciklizi körbe, hogy a tó megvédésére mozgósítson az Orbán-klán ellen, megállt Őszödön, ahol "egy viharvert 2018-as Gyurcsány Ferenc választási plakát képében kísért a múlt". (24.hu)