h i r d e t é s

Öt vallás képviselői folytattak párbeszédet a toleranciáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Öt vallás képviselői folytattak párbeszédet a toleranciáról

2018. november 22. - 19:02

2018. november 20-án, kedden tartotta meg második vallásközi párbeszéd rendezvényét Az Út a Boldogsághoz Magyarország a Tolerancia világnapja alkalmából, amelyhez a Szcientológia egyház biztosított helyet a Váci úti közösségi dísztermében.

A párbeszédben részt vevő vallásszakértő szociológus és öt különböző egyház képviselői olyan aktuális kérdésekre keresték a választ, mint „Vajon másoknak tényleg biztosítjuk-e a magunk számára elvárt megértést és toleranciát?” és „Megvalósítható-e napjainkban az igazi türelem és elfogadás a más vallás, világnézet, etnikai, nemzeti különbségek ellenére is?”.

Hiszen könnyű olyan embert szeretni, aki hasonló hozzánk. Az igazi kihívás az olyan emberek elfogadása és megértése, akik nem hozzánk hasonlóan gondolkoznak, és nem úgy élnek, ahogy azt mi jónak gondoljuk. 

Az eseményen a római katolikus, a zsidó, az iszlám, az adventista és a szcientológia vallások képviselői, valamint egy neves keresztény vallásszociológus vitatták meg ezeket a gyakran sürgető problémákat, és próbáltak az érdeklődő hallgatóságnak válaszokat adni.

Az előadók részletesen beavatták a nézőket azokba az elvekbe, amelyekkel a képviseltetett vallások iránymutatást adnak az embereknek a tolerancia és mások elfogadása témájában.
A beszélgetés alapját Az út a boldogsághoz című, nem-vallásos erkölcsi szabálygyűjtemény néhány pontja adta, amelyekről a nézők érdekfeszítő kisfilmeket is láthattak. A könyv szerzője L. Ron Hubbard, amerikai humanitárius és filozófus.

A beszélgetés végén a közönség tagjai kérdéseket tettek fel az előadóknak, így egy hangulatos, érdekes párbeszéd alakult ki a vallások képviselőivel.

A rendezvény végén a legtöbb néző hangsúlyozta, hogy az ilyen események hasznossága vitathatatlan, és erősíteni kell az egyházak és vallásos csoportok közötti párbeszédet.