h i r d e t é s

Ötven csepeli kommunista segítette a kékcédulás választási csalást

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

Ötven csepeli kommunista segítette a kékcédulás választási csalást

2018. április 14. - 12:34

Hatvanöt éve zajlott a kékcédulás választási csalás, ami több szempontból is fordulópontot jelentett a nemzet történetében

A naptár 1947 augusztus 31-ét mutatott - Forrás: csepel.info

„A választás esti zárórájával megkezdődött a szavazatok összeszámlálása… Farkasnál ekkor már Rákosi és a legfőbb pártvezetés. Rajk is itt volt. Kellemetlennek tartottuk a kékcédula-botrányt, de lekicsinyeltük ennek lehetséges politikai következményeit. Minden csoda három napig tart! Túljutottunk rajta! – mondta Rákosi mosolygó cinizmussal… Most a Politikai Bizottság tanácstermében a belügyből Rajknak közvetlen vonalon folyamatosan jelentették a választási eredményeket…

Mámoros örömmel fogadtuk a végleges jelentést. A Kommunista Párt 22,3 százalékkal az ország legerősebb országgyűlési pártjává emelkedett. Messze megelőztük mind a Kisgazdapártot, mind pedig a Szociáldemokrata Pártot” – Vas Zoltánnak, a Gazdasági Főtanács főtitkárának, a bolsevik trojka tagjának sorait idéztük, amelyeket Akkori önmagunkról című visszaemlékezésében hagyott az utókorra. Ezzel a választással lezárult egy szakasz a magyar történelemben, az 1944 decemberében elindult demokráciakísérletet a kommunisták felszámolták.

A Magyar Kommunista Párt (MKP) nem bízott semmit a véletlenre, előre meghatározott forgatókönyv szerint dolgoztak. 1947. február 10-én Párizsban aláírták a magyar békeszerződést, amelynek értelmében rövid időn belül helyre kellett állnia az ország szuverenitásának.

Az idő sürgetésében

A dátumot Sztálin határozta meg, s úgy döntött legyen 1947. szeptember 15-e a szerződés ratifikálásának időpontja. Az előrehozott választást – amelyen biztosították a Baloldali Blokk abszolút többségét – ez előtt a dátum előtt kellett lebonyolítani. A Baloldali Blokkal együttműködő köztársasági elnök, Tildy Zoltán 1947. július 25-én feloszlatta a Nemzetgyűlést és szeptember 16-ra összehívta az új országgyűlést. Rajk László (MKP) belügyminiszter pedig augusztus 31-re kiírta az országgyűlési választásokat.

Az idő tehát sürgetett.

Rákosi Mátyás június 12-én Moszkvába sürgönyözött: „Úgy gondoljuk, körülbelül félmillió fasisztát és reakcióst ki tudunk zárni a választásokból. Meglehetős ellenőrzést is gyakorolhatunk a többi párt jelöléseire… Megvan a lehetősége annak, hogy ezúttal döntő demokratikus többséget hozunk létre, lényegesen megnövekedett kommunista befolyással…”

1947 júliusának végén a forgatókönyv első részeként Rajk belügyminiszter vezetésével a választójogi törvényt módosították. Kizárták a voksolásból azokat, akiket „reakciósnak” tituláltak: az internáltakat, a B listásokat, azokat a front elől Nyugatra menekült ezreket, akik 1945. október 31-e előtt nem tértek vissza. Továbbá a „népellenesek”, „hazaárulók”, „háborús bűnösök”, „fasiszták”, a háború előtti jobboldali szervezetek tagjai sem választhattak. Azt, hogy a fenti kategóriákba ki tartozott, persze az MKP döntötte el. A népnyelv a törvényt csak „lex Sulyoknak” hívta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék egyik vezére Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadság Párt emiatt oszlatta fel magát.) A törvénymódosítás tíz százalékkal csökkentette a választásra jogosultak számát. A bolsevikoknak azonban ez sem volt elég, a kizárólagos hatalom megszerzéséért biztosra akartak menni.

A választói névjegyzékből a Rajk irányítása alatt álló belügyminisztérium a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit kihagyta. A belügy az általuk „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítette az úgynevezett összeíró íveket, vagy ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a választójogosultság megadását. A törvénytelenül így kizártak száma egy augusztus 20-án összegzett államvédelmi jelentés szerint 466 953 fő volt.

A kommunisták azonban még a választójogi törvény módosítása és a félmilliónyi kizárás után sem voltak nyugodtak. Farkas Mihály ekkor zseniális ötlettel rukkolt elő. Nyomtassanak rengeteg névjegyzékkivonatot (kék cédulát) s ezzel a párt lelkes katonái az ország több pontján sorozatosan szavazzanak. Így is történt. Az MKP központban lázas munka kezdődött. Kidolgozták a részletes akciótervet: 12 260 szavazónak 4727 szavazókörzetben 208 693 hamis szavazatot kellett leadnia. A hamis kék cédulákat állami pénzen Vas Zoltán a Gazdasági Főtanács keretéből utalta ki, s azokat Rajk utasítására állami nyomdában nyomtatták.

Az MKP vezetése úgy döntött, a csalásba a Baloldali Blokk másik nagy pártját, a szocdemeket is be kell vonni, hogy együttesen osztozzanak a politikai felelősségben. A szociáldemokratáknál Marosán György irányította az akciót. Megszületett a megállapodás: a két párt egyaránt hatvan-hatvan ezer hamis szavazat leadását irányozta elő. Amikor azonban a szocdemek előtt világosság vált, hogy a kommunisták az állami nyomdában nem hatvanezer, hanem ennek közel tízszeresét, félmillió kék cédulát nyomtatnak, visszatáncoltak.

1947. augusztus 31-én, vasárnap zajlott a kékcédulás választás. Az MKP mindent alaposan előkészített. „Ötven jó csepeli elvtársat kérünk 31-ére Zemplénbe. Ittlétük a párt választási győzelmét biztosítja. Szombaton este 11-12 között érjenek Sátoraljaújhelyre. 100% bolsikat kérek. Kb. 20 helyen fognak szavazni. Vasárnap este visszajöhetnek. A kocsik minden dísz nélkül legyenek és csendesek…”

A lelkes pártkatonákat, legtöbbször bányászokat és nagyüzemi munkásokat tehát az előző napon mozgósították. A hajnali órákban teherautókon „vándorszavazók” lepték el az utakat és adták le szavazataikat nem a lakóhely szerinti illetékes szavazókörzetekben.
A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben.

A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvében a következő állt: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”

A százalékszámítás turpisságai

Jelentések ezrei futottak be a fővárosba. Egy csepeli jegyzőkönyv ezt rögzítette: „ A szavazók között voltak olyan személyek, akik 8, 20, de volt olyan eset is, hogy 120 esetben szavazott le. Az illető szavazók ezért bort, valamint 100-150 forintot kaptak…”

A választás után a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) petíciót nyújtott be a választásokat felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB), amelyben kétségbe vonta a választások érvényességét, és új választások kiírását követelte. A kommunisták viszont az MFP-t vádolták meg csalással.

A döntés előtt Rákosi a villájába rendelte Major Ákost, az ONB kommunista elnökét, és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot. A 13,4 százalékos eredményt elért Magyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós pert követően megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az ajánlószelvényekkel csalást követtek el, és megsemmisítették a párt mandátumait is, megváltoztatva ezzel a parlamenti erőviszonyokat.
A két munkáspárt együttesen 1,858 millió szavazatot, azaz 37,17 százalékot szerzett. Az FKGP-vel szemben létrehozott Baloldali Blokkban szövetségesük, a Nemzeti Parasztpárt 415 ezer szavazatot, vagyis 8,3 százalékot kapott, így a Blokk szavazatainak aránya, a 45,5 százalék még mindig nem volt elég a többséghez. Az FKGP 770 ezer szavazatot, 15,4 százalékot kapott. Mivel korábban együtt kormányzott a Baloldali Blokkba tömörülőkkel, a volt kormánykoalíció 60,9 százalékot szerzett.

Utódpártjaival együtt az FKGP ugyanakkor összesen 52 százalékot kapott, azaz a csalások és az a választásokat megelőző erőteljes baloldali kampány ellenére is alig veszített valamit 57 százalékos, 1945-ös eredményéből.
A Baloldali Blokkot többletmandátumokhoz juttatta az a választási törvénymódosításban lefektetett szabály, miszerint ha a koalíció megszerzi a szavazatok 60 százalékát, akkor a listás helyek 75 százalékát oszthatják fel egymás közt. A hatvanszázalékos határt éppen csak sikerült meghaladni a kékcédulás szavazatok segítségével.

A Baloldali Blokk a többletmandátumokkal együtt is csak 49,3 százalékhoz jutott az Országgyűlésben, így a kisgazdák nélkül továbbra sem volt többségük. A hatalmi viszonyokat azonban ekkor már nem a választási eredmények döntötték el. A Magyar Függetlenségi Párt negyvenkilenc mandátumának megsemmisítése után a Baloldali Blokk pártjai már abszolút többséget szereztek.
A kékcédulás választás több szempontból is fordulópontot jelentett a nemzet történetében.

A félmillió kifelejtett szavazó, a kétszázezer hamis szavazat, a hatszáz-hetvenezer megsemmisített voks külön-külön és együttesen is rendkívüli mértékben sértette a választás tisztaságát. A csalássorozat politikai és morális hatásai felmérhetetlen kárt okoztak a magyar politikai életben.

A törvényességbe, az igazságba, a demokráciába vetett hit illúzióját torpedózták meg. A kiszolgáltatottság, reményvesztettség, megalázottság, kishitűség mérgező magvait szórták a társadalomra.

Velünk élnek

Évtizedekkel korábban, 1918 őszén, az 1947-es választási csaláshoz hasonlóan és ugyanolyan örömmel, bár kissé szorongva várták a Károlyi Mihály-féle hatalomátvétel utcán zajló, előre megírt forgatókönyvének beteljesülését az Astoria Szálló egyik lefüggönyözött hotelszobájában. Károlyi gróf beteg szájpadlásával néha „elvakkanthatta” magát az ablaknyílás rejtekében: „Rajta fiúk, menjetek, lázítsatok! Tiszát, legfőbb riválisomat, pedig ne kíméljétek, azt öljétek meg!” Ekkor katonai puccsal vették át a hatalmat. Alig öt hónappal később már gyerekjáték volt azt átjátszani Kun Béláéknak… 1945 után – a szovjet szuronyok árnyékában kissé finomítani kellett a taktikán. Fegyveres összetűzés szóba sem jöhetett, bevetették hát a „népi demokrácia” fegyvereit.
Majd jött 1956.

Aztán 1990, amikor azt hitte a magyarság, hogy mindez már a múlt. Tévedtünk. 1994 májusában – Hornék hatalomba visszamanőverezésekor – a legmodernebb számítógépes technikát alkalmazták. Ezt a belgrádi szocialista testvérek korábban már sikerrel használták, csak importálni kellett. A csalást itt nem a szavazóhelyiségekben követték el, a „szakértő kormány szakértői” a központi számítógépes terminálon futtatták le a korábban beprogramozott „választási eredményeket”. 2006 áprilisában visszatértek a korábbi – kékcéduláshoz hasonló sémához, tömegesen szállították a választókat például Hollókőn és Bercelen, de modern technikát is használták a hatalom megtartása érdekében.

2006 őszén ismét az utcán próbálkoztak egy – 1956 forró őszéhez hasonló – forradalom kirobbantásán, amelynek során idegen zsoldosokat bevetve akarták évtizedekre bebetonozni hatalmukat. Nem sikerült.

A magyar nép józansága, bölcsessége kisiklatta aljas terveiket. Talán 2014-re is megvan már a forgatókönyvük. Sose feledjük a bolsevikok és technikáik is velünk élnek.

Forrás: Magyar Hírlap / csepel.info