Pácban egy kecskeméti ügyvéd
Csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt tett feljelentést az V. és a XIII. kerületi ügyészségen a múlt év végén egy fővárosi ügyvéd egy kecskeméti ügyvéd, az élettársa, valamint több társuk ellen, akik erőszakosan behatoltak a feljelentő irodájába, hogy ott céges taggyűlést tartsanak. Az engedély nélküli behatolásról, illetve az ott elhangzottakról kép és hangfelvétel készült, amely szerint a feljelentett ügyvéd és társai a többszöri felszólítás ellenére sem hagyják el az ügyvéd ingatlanát, hanem az iroda előterében állva napirendeket sorolnak, illetve szavaztam, szavaztam felkiáltásokkal kiabálnak, szavukat alig lehet érteni - írja a Hírösvény hírportál.
A felvételeken jól látszik, hogy a főkolomposokat izmos, erőteljes, sötét ruhás emberek védik, akik velük érkezetek, úgymond, a saját testi épségük megvédése érdekében.
A feljelentő szerint a kecskeméti ügyvéd semmiféle taggyűlés megtartására nem volt jogosult, nem beszélve arról, hogy ha az is lett volna, ez a kiabálás semmiképpen nem minősülhet annak. Ennek ellenére az irodába behatoló csapat változásbejegyzési kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságán, amely alapján töröltették volna az érintett cég törvényes képviselőit.
A cégbíróság — a felvételek, valamint a tanúvallomások alapján — a változásbejegyzést felfüggesztette, a fővárosi ügyvéd pedig feljelentés-kiegészítésben jelezte, hogy a törvénysértő taggyűlés által készült taggyűlési jegyzőkönyv valótlan adatokat tartalmazó okiratnak tekintendő, amelynek ilyetén felhasználása alkalmas a közokirat-hamisítás bűntettének a megállapítására, amelyhez a társai, mint jegyzőkönyvvezetők és hitelesítők segítséget nyújtottak, illetve az az ügyvéd is, aki a változásbejegyzési kérelmet a cégbíróságra benyújtotta. Jelen állás szerint utóbbi elkövette a közokirat-hamisítás bűntettének kísérletét, mivel ezek a cselekedetek egy különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének az eszközcselekményei voltak. Ugyanis, ha a változásbejegyzési kérelemnek helyet adott volna a cégbíróság, akkor az ügyvédi irodába behatoló ügyvéd és társai rendelkezési jogot szereztek volna a szóban forgó cég fölött, amelynek a számláin abban az időszakban több százmilliós értékben volt forint, valamint különböző devizák.
Lapunk érdeklődésére a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azt közölte, hogy 2017. november 02. napján személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, amelynek lefolytatásával a Budapesti XIII. Kerületi Rendőrkapitányságot bízták meg.
Megkerestük a Budapesti XIII. kerületi rendőrkapitányságot, amely azt közölte, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, azt április 2-áig meghosszabbították és a válaszadásuk időpontjában még nem volt gyanúsítottja az ügynek.