Pannon Lapok: Nem az Orbán interjú miatt távozott a gazdasági igazgató
A Pannon Lapok Társasága közleménye szerint nincs ok-okozati összefüggés a Fejér Megyei Hírlapban december 24-én megjelent miniszterelnöki interjú meghamisítása és Kinde Kálmán gazdasági ügyvezető igazgató távozása között.
Karácsonykor derült ki, hogy valaki meghamisította a PLT által kiadott Fejér Megyei Hírlap nyomtatott kiadásában azt az interjút, amit a miniszterelnök adott a lapcsaládnak. Az eredeti szöveget több helyen is átírták:
- „Mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.”
- „Az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A kórházi hullák száma is emelkedik.”
- „A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.”
- „Azt kívánom, hogy minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelmezéséhez, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk.”
A hamisítás miatt azonnali hatállyal felmondtak Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, valamint Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. A kirúgott újságírók közül többen munkaügyi pert fontolgatnak. Kindét csütörtökön rúgta ki a PLT, de az elbocsátás okáról nem nyilatkoztak.
A Pannon Lapok Társasága szombaton egy rövid közleményben közölte, hogy az interjú széttrollkodása és az ügyvezető kirúgása között nincs összefüggés:
„Az elmúlt napon több médiumban téves információ jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a Pannon Lapok Társasága rendes felmondással megvált Kinde Kálmán gazdasági ügyvezető igazgatótól. A sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs ok-okozati összefüggés a Fejér Megyei Hírlapban 2016. december 24-én megjelent miniszterelnöki interjú meghamisítása és az ügyvezető távozása között.”