h i r d e t é s

Pannon Lapok: Nem az Orbán interjú miatt távozott a gazdasági igazgató

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pannon Lapok: Nem az Orbán interjú miatt távozott a gazdasági igazgató

2017. január 02. - 07:50
0 komment

A Pannon Lapok Társasága közleménye szerint nincs ok-okozati összefüggés a Fejér Megyei Hírlapban december 24-én megjelent miniszterelnöki interjú meghamisítása és Kinde Kálmán gazdasági ügyvezető igazgató távozása között.

Szabó Miklós, Kázmér Judit és Kinde Kálmán (balról jobbra) a PLT központjában, - Forrás: zaol.hu

Karácsonykor derült ki, hogy valaki meghamisította a PLT által kiadott Fejér Megyei Hírlap nyomtatott kiadásában azt az interjút, amit a miniszterelnök adott a lapcsaládnak. Az eredeti szöveget több helyen is átírták:

  • „Mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.”
  • „Az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A kórházi hullák száma is emelkedik.”
  • „A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.”
  • „Azt kívánom, hogy minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelmezéséhez, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk.”

A hamisítás miatt azonnali hatállyal felmondtak Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, valamint Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. A kirúgott újságírók közül többen munkaügyi pert fontolgatnak. Kindét csütörtökön rúgta ki a PLT, de az elbocsátás okáról nem nyilatkoztak.

A Pannon Lapok Társasága szombaton egy rövid közleményben közölte, hogy az interjú széttrollkodása és az ügyvezető kirúgása között nincs összefüggés:

„Az elmúlt napon több médiumban téves információ jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a Pannon Lapok Társasága rendes felmondással megvált Kinde Kálmán gazdasági ügyvezető igazgatótól. A sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs ok-okozati összefüggés a Fejér Megyei Hírlapban 2016. december 24-én megjelent miniszterelnöki interjú meghamisítása és az ügyvezető távozása között.”

168ora.hu