h i r d e t é s

Pintér Sándor ismét nekidurálja magát az olajügyeknek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pintér Sándor ismét nekidurálja magát az olajügyeknek

2017. augusztus 26. - 06:34

Pintér Sándor miniszteri biztosság nevezte ki Horváth András nyugalmazott dandártábornokot - derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. - írja az Index

Pintér Sándor és Horváth András nyugállományú rendőr dandártábornok - Fotó: Soós Lajos / MTI

"A miniszteri biztos feladata az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az ún. „olajos” ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása" - olvasható a közlönyben a miniszter feladata. 

 A miniszteri biztos kinevezése 2017. június 7-étől 2017. december 6-áig szól. 

Horváth Pintér előző belügyminisztersége idején a tanácsadója volt, azt megelőzően pedig Pintér Sándor cégének igazgatósági tagja. A kilencvenes években a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetőjeként, egyebek mellett, a Clodo-féle pénzhamisítási eljárást irányította - írta az Index egy korábbi cikkében.

Horváth kinevezésének vicces része, hogy 2013. júniustól 2013. decemberig egyszer már volt Pintér olajügyi miniszteri biztosa. Hogy feladatát milyen eredményességgel látta el, rejtély, mindenesetre négy évvel később megkapta betűre pontosan ugyanazt a feladatot, ugyanúgy fél évre. 

 

index.hu