Pontosította a kormány a rezsicsökkentett gázár szabályait
A vezetőváltásra a téves augusztus 20-i előrejelzés nélkül sor került volna, nem volt elégedett a szaktárca a meteorológiai szolgálat vezetésével – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Energiaellátás
A kormány keddi ülésén áttekintette az energiaellátás helyzetét, és ez Gulyás Gergely szavai szerint Magyarországon biztosított, a jelenlegi igényeket ki tudja a kormány elégíteni, emellett folyamatosan tárgyalnak a stratégiai tartalékok feltöltéséről. A rezsicsökkentés módosításánál a gáznál pontosításra volt szükség, erről döntött most a kormány, mert a gáz fűtőértéke eltérő lehet, ezért a rezsicsökkentett áron járó átlagfogyasztást 63 645 megajoule-ban is meghatározta, így a leggyengébb fűtőérték mellett is garantálni lehet az 1729 köbméteres keretet.
EU-támogatások
A kondicionalitási eljárást próbálja a kormány lezárni elsőként, éjfélig kellett választ adni az Európai Bizottság kérdéseire. Olyan választ tudtunk adni, amelyben minden kérdésben megegyezésre jutottunk, még a technikai egyeztetések folynak, de a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetésről hamarosan aláírhatók lesznek a szerződések – mondta Gulyás Gergely.
AZ OMSZ vezetőinek menesztése
Gulyás Gergely: A felügyelő miniszternek nem kell indokolnia a menesztést. A vezetőváltásra a téves augusztus 20-i előrejelzés nélkül sor került volna, nem volt elégedett a szaktárca a meteorológiai szolgálat vezetésével. Ez nem az utolsó csepp volt a pohárban, hanem az utolsó utáni. Általánosságban az előrejelzések pontossága hagy maga után kívánnivalókat, és ennek kompetenciaproblémák állnak a hátterében. A kormány egyetértett Palkovics László döntésével.
Nyugdíjprémium
Gulyás Gergely: várhatóan a tavalyival megegyező prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok a GDP-növekedés alapján.
Uniós támogatások
Gulyás Gergely: nincs összefüggés a magyar és a lengyel tárgyalások között. Abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan intézményrendszert hozzunk létre, amely a bizottság szerint is az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések jogszerűségét garantálja. Nincs olyan szigorítás, ami nekünk fájna, mert nincs titkolnivalónk a bizottság előtt. A bizottságnak 30 napon belül kell értékelnie a magyar választ. Bizakodók vagyunk, mert minden javaslatot elfogadtunk vagy a tárgyalásokon megegyezésre jutottunk.
Európai Ügyészség
Gulyás Gergely: szóba sem került a csatlakozás kérdése, ez minden ország szabad döntése.
Ársapkák fenntartása
Gulyás Gergely: október elsejéig biztosan maradnak, előtte dönt a kormány a folytatásról.
Vodafone-vásárlás
Gulyás Gergely: teljes körű könyvvizsgálat történik, és a vevő ezen az áron veheti meg a céget. A kormány célkitűzése az volt 2010-ben, hogy a távközlésben is legalább 50 százalékos magyar tulajdon legyen, most nagy lépést tettünk efelé. Az állam kisebbségi vevő lesz, egy hosszú értékelési folyamat végén veheti meg a cég 49 százalékát, de ezt most egy nemzetközi könyvvizsgálatnak kell megelőznie. A finanszírozást addigra kell megteremteni. Egyelőre a vételárban született megegyezés. Ez a befektetés profitot hoz majd. A megtérülési időről a könyvvizsgálat után lehet beszélni.
Iskolák fűtése
Gulyás Gergely: a magyar állam az iskolák fenntartója, ezért a működésüket akkor is biztosítania kell, ha megemelkednek az energiaárak. A Belügyminisztérium 60 milliárd forintra becsüli most a többletköltséget. Kórházakat, szociális intézményeket, iskolákat mindenképpen nyitva kell tartani.
Forintárfolyam
Gulyás Gergely: az a kormányzati és jegybanki szándék, hogy a forint árfolyamát őrizzük meg, és ezt méltányolja a piac. A dollár erősödése az euróval szemben árt a forintnak is.
Magyar gáztárolók
Gulyás Gergely: 3,8 milliárd köbméter van a tárolókban, ez 76 téli napra elegendő. Ha csak a lakossági felhasználást vesszük, akkor fél évre is elég lehet.
Aszálykár
Gulyás Gergely: a magyar emberek ellátása nincs veszélyben, normális viszonyok között 22-23 millió embert is el lehet látni.
Építőipar helyzete
Gulyás Gergely: az állami beruházások csak 20 százalékot tesznek, ezért várhatóan nem lesz akkora a visszaesés. Az állami beruházásokat is befejezik, ezért lassabb lesz a leépülés, és marad jövőre is a kedvezményes áfa.
Covid-helyzet
Gulyás Gergely: egyelőre nincs szükség beavatkozásra, erre az NNK tehet javaslatot. Itthon a fertőzések száma csökkent, a betegség lefolyása lényegesen gyengébb az újabb variánsok esetében – erről tájékoztatott a belügyminiszter.
Képviselői vagyonnyilatkozat
Gulyás Gergely: kritikák érték a magyar rendszert, ezért most az uniós nyilatkozattételi szabályokat vesszük át.
Fűtési helyzet
Gulyás Gergely: a kormányhivatalokban a fűtési költség tavaly 1,5 milliárd forint volt, az idén 3-4 milliárd forint lesz, jövőre 23 milliárdra becsülik. Emiatt meg kell vizsgálni, hogy miként lehet spórolni ezekben az intézményekben. Döntés nem született arról, hogy az állami intézményeket hány fokra kell majd fűteni.
Határvadászok
Gukyás Gergely: 2200 határvadász tehet esküt szeptemberben, de a teljes létszám 4000 fő lesz a jövő év elején.
Pedagógusok polgári engedetlensége
Gulyás Gergely: azon dolgoztunk egész nyáron, hogy megegyezés szülessen az unióval, hogy ebből történelmi léptékű pedagógus-béremelést lehessen végrehajtani.
Gázár: rászorulók támogatása
Gulyás Gergely: a kormány az átlagos fogyasztás szintjéig fizeti ki a háztartások számláját, ez havonta 200 ezer forintot tesz ki. Hasonló támogatást egyetlen európai kormány sem ad. Két héten belül konkrét javaslatokat tesznek, hogyan lehet csökkenteni a háztartások energiafogyasztását.
Globális minimumadó
Gulyás Gergely: jelenleg nem folynak tárgyalások erről az unióval.
Gázszállítás
Gulyás Gergely: az Északi Áramlat-1 csökkentett orosz gázszállításainak annyi a hazai következménye, hogy az Ausztria felől érkező szállítások 40 százalékkal csökkentek. Ezt próbáljuk dél felől pótolni. (Infostart)