A földjeikről, a házaikról, az autóikról, az öltönyeikről, a metakommunikációjukról, a kommunikációjukról. Az ügyeikről. Mindenükről. Hogy olyanok, mint a push-up melltartó. (Az ilyen melltartót azok a nők veszik fel, akik nagyobbnak szeretnék mutatni a mellüket, mint amekkora.) Régen az ilyenre azt mondták, a „király meztelen”. De ez már nem fedi le azt, amit mondani akarok, hogy e mögött az új polgári réteg mögött nincs polgári érték. Mert itt már nemcsak üresség van. Hanem egy torzan épülő valami.

A push-up polgárok hirtelen gazdagodtak meg, mert jókor voltak, jó helyen. Amikor hatalomhoz jutottak, még nem voltak polgárok. A hatalomgyakorlás közben viszont rájöttek, hogy lehet a legtöbbet megszerezni, nekik, a gyereküknek, az apjuknak, a keresztfiuknak, a vejüknek, a nászuknak, a focihaverjuknak, kollégiumi szobatársaiknak, stb. Elsőgenerációs polgárság ez, háttér nélkül, útmutatás nélkül, alakítják hát magukat csak úgy, talán filmélményeikből, meg egymás közt formálódva, torzulva, a „nekik mindent lehet” úton haladva. Egy gazdag, de álságos világot építve maguknak. Azt képzelik, polgári értékek szerint élnek, de közben csak ezt játsszák, urizálnak, alap nélküli felépítményük inog, ami tartja, az csak a pénz hatalma.

A maguk értékeihez próbálnak igazítani mindent. Fenébe az évszázados kulturális értékekkel! Jöjjön az új, az övéké, a béna szobraikkal, a magyarkodó szövegeikkel, az ál-kereszténységükkel. Az, hogy minden elcseszett ötletükhöz találnak megvalósítót, mert van az a pénz, amiért bárki megtesz bármit, csak megerősíti őket abban a hitükben, hogy az övéké valami új értékrend.

Igen, talán a köztéri szobraik mutatják a legjobban ezt. Vitathatatlan, hogy nekik ez tetszik, hiszen ez árasztja el az országot mindenhol, ez, a tanulatlannak is érthető, szájbarágós, giccses bénaság. Amivel egy főiskolai vizsgán biztosan nem ment volna át a hallgató. Néha belegondolok, hogyan és kik dönthetnek egy-egy tervről. Nyilván nincs köztük senki, aki szólna, bocs, de ez giccses. Torz. Béna. Égő. Nyilván nincs köztük szakember, vagy ha van is, felülírja a véleményét a pénz, amivel megveszik, vagy az alázatos megfelelés kényszere az új polgári méltóságoknak.

Mert ez is megy, már magától is. Hihetetlen ez a réteg is. Tudják már, mivel lehet bevágódni. Olyan dologgal, ami hozzájuk igazodik, ami nekik tetszik, nekik, az új érték szerint élőknek. Hízelegve dicsérik azt, amit korábban sosem tettek volna, mert érzik, így maradhatnak a közelükben, és a fáradozásuk előbb-utóbb elnyeri majd jutalmát, és nekik is jut valami.

Nem a polgársággal van a bajom. Hanem az új, a push-up polgárokkal. Lehet, meg kellene nekik kérdezniük azokat, akik tényleg polgárok. Hogy ők hogyan csinálják, mitől hitelesek? Azokat, akik nem harácsolnak, akik kulturáltan kommunikálnak, nem bányásznak elő évtizedes kompromittáló dolgokat másokról, nem bosszúállók, nem kapzsik, akik utálják, ha hízelegve nyalnak nekik, akiknek műveltsége biztos alapokon nyugszik, ezért értékálló, akik nem kérkednek a pénzükkel, vagyonukkal, nem hágják át minduntalan azokat a szabályokat, amelyek másoknak kötelezőek, akik megbecsüléssel és alázattal vannak mások értékei iránt. Mert vannak ilyenek.