Az Airbus éppen ezen a héten közölte, hogy fel szeretnék gyorsítani a keskenytörzsű gépek gyártását, mert a megrendelt több mint hatezer gépet a jelenlegi ütemben csak nyolc év alatt tudnák leszállítani – pár nappal később viszont a hajtóművekkel kapcsolatos problémák miatt már az átadások teljes leállítását jelentették be.
A spárgában, a szárnyasokban és egyéb élelmiszerekben is megtalálható, aszparagin nevű aminosav csökkentése, illetve blokkolása jelentősen megnehezítette a melldaganatok áttétképződését egereken végzett kísérletekben - számoltak be a kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.
Az Antarktisz feletti szezonális ózonlyuk ugyan zsugorodik, ám a sűrűbben lakott földrajzi szélességeken nem regenerálódik az ózonréteg - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A tavaly októberben elindított OnBox nevű magyar e-mail szolgáltatás nem kevesebbet ígért, mint a levelezés forradalmasítását, ám eddig úgy tűnik, hogy kevés a magyar felhasználó, aki a New Wave Media Group levelezőjét használja az olyan bejáratott megoldások helyett, mint mondjuk a Gmail. - írja a 24.hu.
Magyarországon már nem a tinédzserek, hanem a 18 és 34 év közötti Y generációsok vannak a leginkább kitéve a világháló veszélyeinek – derül ki a Microsoft internetes veszélyeket, és azok hatásait vizsgáló nemzetközi felméréséből.
A St. Joseph’s Hospital and Medical Center (Phoenix, AZ) munkatársa, Andrej Romanovsky professzor által vezetett kutatócsoport a Pécsi Tudományegyetem kutatóival közösen egy olyan, vadonatúj fájdalomcsillapító feltalálása felé tettek komoly lépéseket, amely minden mellékhatástól mentes lenne.
Az LG Electronics február 6. és 9. között az amszterdami Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon mutatja be üzleti felhasználásra szánt, innovatív kereskedelmi kijelzőit. A legújabb technológiákat és termékeket az LG a 12-K90-es standon állítja ki, melynek látogatói megtapasztalhatják, hogyan emeli a cég új szintre a digitális kijelzők által kínált lehetőségeket.
Rekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet 2014 és 2016 között, csak ebben három évben több mint 25 százalékkal emelte meg a globális felmelegedés mértékét az 1900-as évek kezdete óta – számolták ki az Arizonai Egyetem kutatói. - írja az Érdekes világ