fbpx Reformkörök kora | CIVILHETES

h i r d e t é s

Reformkörök kora

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Reformkörök kora

2019. szeptember 09. - 09:12

 

Pörögnek a kormányzati emlékezetpolitika kerekei, három évtizeddel ezelőtti történetek kerültek a propaganda fókuszába. Az akkori események baloldali részvevői másra, másként, máshogy emlékeznek.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke köszönti az emlékülés részvevőit - a szerző felvétele

Nincs már olyan szeglete az országnak, ahol a serdülő ifjúság ne értesült volna róla, hogy 1989. forró nyarán Orbán Viktor az egyik kezével hazazavarta a szovjet csapatokat, a másikkal pedig helyére billentette a keresztény demokráciát. Az akkori időket felnőtt fejjel megélt nemzedékek a múlt megidézésénél szívesebben hagyatkoznak saját élményeikre és tapasztalataikra, mint a lakájmédiában terjesztett kisebb-nagyobb hazugságokra. A közelmúlt iránt érdeklődő fiataloknak azokra az emlékezőkre érdemes figyelni, akiknek a történelem átrostálta már a hajdan volt illúzióit és vágyait.

A rendszerváltó daliás időkre való visszatekintés kollektív lelkigyakorlata alól a baloldal sem vonhatja ki magát. Különös tekintettel arra, hogy a magyar társadalom 1989/90-ben nem tetszett forradalmat csinálni, ahogy arra Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök emlékeztette híveit. Azt kevesen vitatják, hogy a tárgyalóasztaloknál és szavazófülkékben végrehajtott fordulat mélyrehatóan megváltoztatta az ország politikai, gazdasági és társadalmi viszonyait. Abban viszont talán soha sem jut nyugvópontra a vita, hogy a változásokban mennyi szerepe volt a nemzetközi erőviszonyok megváltozásának és milyen érdemeket tulajdoníthatnak maguknak a hazai politikai élet korabeli neves szereplői, politikai erői és névtelen polgárai. Miután a rendszerváltások terén Magyarország a 20. században nagy rutinra tett szert, ezek a viták egyik változástól a másikig szoktak tartani. Most pedig megint éppen újabb rendszerváltozásra lenne igény.

Az idei szeptember első szombatján Kádár János egykori pártjának reformkörei emlékülésen idézték fel a harminckét évig regnáló állampárt megszűnése és a békés átmenet körüli pártpolitikai küzdelmeket. Történészek és politológusok számára máig izgalmas kérdés, hogy miként zajlott le a magyar történelem egyik legnagyobb létszámú politikai szervezetének válsága, szétesése és önfelszámolása. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), amely bevallottan proletárdiktatúrát valósított meg, szocialista jelzővel bővített demokrácia keretében működött és alkotmányban biztosította magának a vezető szerepet, az adott történelmi helyzetben lényegében önként lemondott a hatalomról.

A korabeli pártzsargonban reformkörösöknek nevezett társaság, amely aktív időszakában több tízezer tagot és szimpatizánst számlált, belső pártellenzék szerepét vállalva járult hozzá az állampárt megszüntetéséhez, közvetlenül a politikai rendszerváltáshoz. Mondhatni ez nem nagy ügy a baloldali pártok frakciózásokkal és testvérharcokkal tűzdelt évszázadnál hosszabb történetében. Mégis van abban valami elgondolkodtató és drámai mozzanat, hogy harminc év után is maradtak elkötelezett tagjai a közösségnek, veterán politikusok és közéleti napszámosok, akik nem hagyják feledésbe merülni régi törekvéseiket és álmaikat. A szó legjobb értelmében vett közéleti felelősségvállalás és cselekvési szándék arra inspirálja őket, hogy vissza-visszatérően számba vegyék a megharcolt igazságokat és a máig érvényes tanulságokat.

A budapesti tanácskozás sztárelőadója Romsics Ignác történész volt, aki bemutatta a második világháború után a szovjet-amerikai viszony alakulását, a két világrendszer közötti egyensúly felbomlását és a keleti tömb felszámolását célzó stratégia kialakulást Washingtonban. Kiemelte Mihail Gorbacsov szerepét a múlt század nyolcvanas éveiben létrejött történelmi helyzet megoldásában és bizonyos félreértésekből fakadó döntéseit, amelyek meggyorsították a peremállamok kiszakadását a moszkvai érdekszférából. A nemzetközi viszonyok felidézésével az előadó hozzájárult ahhoz, hogy a tanácskozás ne csússzon bele baloldali körökben könnyen fellángoló "ki kit árult el" jellegű vitákba, illetve a modellváltás vagy rendszerváltás körüli dilemmák felidézésébe. Érdekes megállapítást tett Falusi Norbert fiatal történész, aki kutatásai alapján úgy ítélte meg, hogy a baloldali reformkörök radikalizmus és hitelesség terén nem vehették fel a versenyt az MSZMP ellenzékeként megjelent új pártokkal. Keserű Imre, a reformkörök egyik korabeli szóvivője úgy reflektált, hogy gyávaságból nem alakítottak új pártot, amely jobb helyzetbe hozhatta volna a reformköröket.

Elhangzottak az emlékülésen önkritikus és öniróniával telített hozzászólások is a politikától idegenkedő, valódi hatalomra nem aspiráló reformkörösök lúzerségéről és mások által faltörő kosnak szánt szerepéről. Egyes véleménymondók befejezhetetlenül folytatták a régi pártelit ellen vívott harcukat, láthatóan örök időkre megragadtak hajdani politikai közösségük belső világában. Szinte szóba sem került, hogy a saját pártjukkal szemben kritikus és önálló karaktert építő belső pártellenzék milyen vitákat és harcokat folytatott az újonnan létrejött és hatalomra pályázó jobboldali és liberális pártokkal. Úgy tűnhet, a reformkörösök aktivitása szinte teljesen kimerült a saját pártjukkal vívott küzdelemben. Mintha a nyolcszáz ezres pártseregben a reformkörös mozgalom az őrmesterek lázadása lett volna a tábornoki kar ellen. Nagy akarattal, de hiányos munícióval és stratégia nélkül vívott harc.

Mindezek mellett három évtized távlatából bizonyosnak látszik, hogy a külső és belső okokból válságba került MSZMP-én belül ennek a körnek sikerült kialakítani egy demokratikus alternatívát. Programjuk tartópillére többpárti parlamenti demokrácia és szociális piacgazdaság megteremtése volt. A politikai rendszer átalakítása mellett nagy hangsúlyt kaptak koncepciójukban a humanizmus, a közjó, a kultúra és a társadalmi igazságosság kérdései. Elképzeléseik, vízióik később hozzájárultak a baloldali gondolkodás és a kormányzati pozícióba került szocialisták programjának alakításához. Ebben a formában a reformköri mozgalom részévé vált a hazai baloldali politikai kultúrának. Vélhetően ezeknek a körülményeknek tulajdonítható, hogy a reformkörök kora nem múlt el nyomtalanul. Bár meglehet, a társaság iránti mai érdeklődést leginkább az inspirálja , hogy a régi állampárt keretében kidolgozott demokratikus alternatíva fájdalmasan aktuálisnak tűnik a mai állampárt működésének viszonyai között. Ahogy a tanácskozás egyik szervezője megjegyezte: ma is szükség lenne reformkörökre.


 

Kommentek

h i r d e t é s