h i r d e t é s

Rékasi Károly ismét mankó nélkül közlekedik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rékasi Károly ismét mankó nélkül közlekedik

2015. szeptember 21. - 09:21
0 komment

A színész és kedvese, Pikali Gerda a hétvégén a Színházak éjszakája alkalmából tartott talkshow-t új darabjuk, a Boldogság kapcsán a József Attila Színházban, ahol Rékasi megmutatta a közönségnek, hogy már segítség nélkül is képes pár lépsét megtenni.

A Barátok közt Bartha Zsoltja június végén szenvedett motorbalesetet melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, hamarosan azonban felépül annyira, hogy végre megkezdhessék a munkafolyamatot új darabjukkal. A színész a Blikknek elárulta rettentően unja már a kiszolgáltatott helyzetet.

"Két napja kezdtem el próbálkozni azzal, hogy mankó nélkül lábra állok" – kezdte Rékasi. – "Persze egyelőre csak otthon, ha útnak indulok, akkor még viszem magammal a mankóinat, de remélhetőleg hamarosan megszabadulok tőlük. Bevallom ugyanis, hogy már nagyon nehezemre esik ez a kiszolgáltatott helyzet, hogy nem vagyok képes úgy mozogni, ahogy szeretnék. A hónap végén megyek vissza kontrollra a kórházba, annak függvényében kiderül, hogy mikor jön el az a pont, amikor már száz százalékosan terhelhetem a lábamat és bevallom, bízom benne, hogy ez minél előbb bekövetkezik" – magyarázta a Blikknek Rékasi, aki azt leszámítva, hogy bicegve közlekedik, hihetetlenül jól néz ki. Pedig alig két hónappal ezelőtt még az életéért küzdött.

"Erre szokta viccesen azt mondani Gerda, hogy a szép külső azért omladozó belsőt takar. De valóban jól érzem magam, alig várom, hogy elkezdhessük a munkát a Boldogsággal, aminek eredetileg októberben lett volna a bemutatója, de a balesetem miatt el kellett halasztanunk januárra. Novembertől pedig már a Barátok közttel is elkezdődnek a napi forgatások, úgyhogy én mindenképpen sürgetni fogom a mielőbbi felépülést" – mondta a színész, aki azt is elárulta egy nagyobb és gyorsabb motort szeretne vásárolni annál, mint amivel balesetezett. 

"Mivel a balesetből nem emlékszem semmire, így szerencsére rossz élményem sincs. Nem félek újra ráülni egy motorra, sőt úgy döntöttem, hogy egy picivel nagyobb és gyorsabb járgányt vásárolok majd" – tette hozzá a Barátok közt sztárja. 

 

blikk.hu / Somogyi Nóra (Címlap: Fotó: Tumbász Hédi)