h i r d e t é s

Rekviem az elkobzott emberségért!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Rekviem az elkobzott emberségért!

2016. november 04. - 09:14
0 komment

 

„Magánerdők, kilőtt kutyák”, Egy magyar úr „leckéztet, és lelövi a „kutyát”!

F. Erasmus, egyetemi hallgató, kutyáját sétáltatta az erdőben. Lövés dörrent! A kutyát lelőtte az erdő „frissen” akkreditált tulajdonosa! Újonnan „szerzett” erdőjében ne sétáltassa idegen a kutyát! A diákot, akkor nem érte a lövés!

Minden rombolásnak, ölésnek és öldöklődésnek, mészárlásnak, ellenzője vagyok. Ezen az sem változtat, ha éppen kutyáról van szó.

Sokkal inkább irritál néhány kijelentés. Idézem N. Gábor erdőtulajdonos szavait az újság szerint: „Nekem az erdő, szórakozás, de befektetés is. Mi erdőtulajdonosok sok pénzt elkötöttünk már… Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy az erdőnek gazdája van, ott egy idegen nem mászkálhat engedély nélkül… a lelőtt dúvadakat a rókák egy éjszaka szétkapják, így a tetemeknek nem marad nyomuk.  A természet megoldja, az élet megy tovább… Nem azért tiltanám meg, mert a gomba kell nekem, vagy sajnálom tőlük. Hanem azért, mert ez az én területem…"

Bennem nem ilyen „szimpla” érzelmeket ébreszt, (az agyonlőtt kutyának, a napilapnak, mint intézménynek, semmi köze ehhez), hanem régi időket idéz, a harmincas éveket, amikor különböző ispánok és kerülők gyűlölt személyiségei voltak a szegényeknek a csendőrök „mögé” sorolta a szegény nép őket.

Olyanok voltak ők, akik közvetlen okozói napi éhezésüknek, a fagyoskodásaiknak. Mivel fegyvert is használtak ellenük, hébe-hóba sok embert meg is nyomorítottak. Nem tehettek a kiszolgáltatott, szegények mást, mint amit az „uraság, a tulajdonos” önkényesen „elvárt, megkövetelt tőlük”. 

N. Gábornak, az erdő tulajdonosnak, a cikkben idézett szavaiból süt az önelégültség, a gőg, az új uraság „parnevü” gőgje, amelyet egykor talán a „grófi szérűn” tapasztalhattak a kortársak.

N. Gábor, erdőtulajdonos megnyilatkozása, primitív és embertelen világnézete, és az elkövetett „bűne”, az ismert és meghurcolt író, Háy Gyula, „Miért nem szeretem Kucserát?” című írást idézi,  1956 tavaszán és nyarán kavart politikai vihar emlékét juttatja eszembe. Ma is megtalálhatjuk a Háy Gyula féle Kucserákat bőségesen, csak ma nem akad olyan író, mint akkor Háy Gyula, a Kucserákat nem a kommunista diktatúra személyesíti meg, hanem fiatal, magyar tőkésosztály és az állama! (Kucsera figurájában az összes kommunista bürokrata paródiáját teremtette meg, ami egész, további sorsára kihatott. Az 1956-osforradalom idején, a szovjet csapatok november 4-i támadása után, ő olvasta be a Kossuth Rádióban, több nyelven, a híres segélykérést: segítsetek, segítsetek!”. 1957-ben hatévi börtönre ítélték: „a felkelés egyik szellemi vezetője”. Utána elhagyta Magyarországot! Forrás: Wikipédia).

F. Erazmus első éves egyetemi hallgató (illetve kedvenc kutyája) puskával kapott leckét egyetemi „tanulmányai során” a demokrácia, a jogállamiság lényegéről. Megismerhette a frissen „szerzett” tőke igazi, ragadozó arcát akkor, amikor a kenetes prédikációk és világboldogító „eszmék” meztelenül mutatták meg neki magukat.

Az egyetemi hallgató életének egyértelmű veszélyeztetése a hatóságnál fel sem merült. F. Erazmus, aki most már harmincas éveit taposhatja, talán eszmél majd a fegyveres rendreutasítás után. Eszmél és elgondolkodik arról, mit is kell tennie a lövöldöző fegyveres emberrel szemben, hogy megvédje magát!

A munka nélkül maradó munkatársakat az idézett napilapnál nem féltem, bár aggódom sorsukért is, mint mások sorsáért, akikért ők is aggódtak, hangot adva, évtizedeken keresztül szolidaritásuknak! 

Címkék: 

 

h i r d e t é s