Rengeteg pénzt vehetett ki a Külügy a Quaestorból
Négy nappal a Quaestor bukása előtt vette ki a Nemzeti Kereskedőház és a külügy a mintegy 20 milliárd forintra rúgó tőkéjét a bukás előtt álló cégből - ezzel a külügy maga is hozzájárulhatott a Quaestor csődjéhez.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. március 5-én vette ki a pénzét a Quaestorból, tehát négy nappal azelőtt, hogy a cég (mint később kiderült, ál-)öncsődöt kért volna - írja a 444.hu a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közölt információkra hivatkozva.
A külügy a cikkben cáfolta, hogy bennfentes információkkal rendelkeztek volna a közelgő Quaestor-csődről, a "piaci folyamatokat figyelve, és azt, ami a brókercégeknél történik" jutottak el arra a következtetésre, hogy ki kell szedni a pénzt a Quaestorból - írja a hírportál. (Frissítés: a tárca később egy nagyobb közleményben is reagált, ez részletesen itt olvasható.)
A Külügy felügyelete alá tartozó Eximbank Zrt. nem vezetett számlát és nem volt semmilyen pénzpiaci kapcsolatban a Quaestorral, viszont a KKM igen. Ugyanis éppen a Quaestort választották annak az értékpapír-számlának a vezetésére, amelynek segítségével az állam tőkét emelt az Eximbankban (ez a költségvetés szerint 18 milliárd forint).
A szintén a KKM alá tartozó Nemzeti Kereskedőház (NMKH) Zrt. éppen két éve, 2013 márciusában kötött szerződést a Quaestorral, ahol egy értékpapír-számlát vezettek. Ezen idén március elején 3,8 milliárd forint volt, és a szerződés szerint csak állampapírt tarthattak rajta. A külügy 444.hu-nak küldött válaszából az következik, hogy összesen (Eximbank tőkeemelés + MNKH számla) 20 milliárd forintot meghaladó állományt vezettek a Quaestornál, amit aztán néhány nappal a csőd előtt kivettek onnan.