h i r d e t é s

Részletek derültek ki az iskolaőrök képzéséről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Részletek derültek ki az iskolaőrök képzéséről

2020. július 30. - 15:43

Miből áll majd és meddig tart az iskolaőrök képzése és ki fogja ezeket tartani? 

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ATV Híradójának kérdésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata azt írta, "az iskolaőr egy speciális rendészeti felkészítést igénylő munka, amelynél egyaránt fontos, hogy képes legyen egy esetlegesen kialakuló konfliktus megelőzésére, másrészt bizonyos rendészeti jellegű jogosítványok birtokában biztosítani tudja a rend helyreállítását. Ennek megfelelően az iskolaőrökkel szemben támasztott szakmai elvárások is rétegzettek: egyszerre igényelnek pedagógiai, pszichológiai, kommunikációs és konfliktuskezelési gyakorlatot és rendészeti ismereteket. Ezeknek az alap-, valamint a későbbiekben utánképzési feladatoknak a végrehajtására kiemelt figyelmet fordítunk " - hangsúlyozzák.

Az ORFK tájékoztatása szerint az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, melyek elemei a következők:

  • pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul;
  • bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modul;
  • rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési 40, a bűnmegelőzési és konfliktuskezelési 24, a rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul pedig 56 órás. Az egyes modulok modulzáró vizsgával végződnek, ezek sikeres teljesítését követően kerül sor az iskolaőri vizsgára.

A szaktanfolyami képzést a különböző modulok tartalmának megfelelő képesítéssel és végzettséggel rendelkező, előzetesen felkészített oktatók tartják - olvasható az ORFK válaszában.

Hozzáteszik: az egy hónapos képzést követően, 2020. szeptember 1-jétől az ország erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményeiben segíti iskolaőr az intézmény rendjének fenntartását.

Az arányosság elve

Hogyan lesz elkerülhető az, hogy az iskolaőrök túllépjenek a hatáskörükön? Korábban ugyanis azt lehetett olvasni, hogy az iskolaőrnél nem lesz lőfegyver, használhat viszont gumibotot, bilincset és gázspray-t, a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően. 

Az ORFK szerint a rendőrségről szóló 1994. XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 10/C. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az iskolaőr intézkedéseire az Rtv. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

Ennek alapján a rendőri (iskolaőri) intézkedésnek számos követelménynek kell megfelelnie: mind a jogszabályok előírásainak, mind a szakmai követelményeknek (ide értve a belső normákat), mind a társadalom, mind pedig az egyes állampolgárok elvárásainak.

"Az intézkedés által elérni kívánt cél általában több módon elérhető, ily módon az intézkedő mérlegelési lehetősége széleskörű. A cél eléréséhez szükséges intézkedések és kényszereszközök kiválasztásához nyújt támpontot a szükségesség és arányosság alapelve. A szükségesség és arányosság elve a hazai és a külföldi jogirodalomban egyaránt ismert jogelv. E szerint a rendőrnek (iskolaőrnek) a rendelkezésére álló lehetőségek közül azt kell kiválasztania, amely a legkisebb jogkorlátozással, a legkisebb sérüléssel vagy károkozással biztosítja az intézkedés eredményességét" - írják, hozzátéve: az említett jogelv gyakorlati érvényesülését az Rtv. 15. § (1)-(2) bekezdései biztosítják, eszerint: "a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár." (atv.hu)