h i r d e t é s

Rétvári szerint folyamatosan csökken a szegénység, erősödik a középosztály

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári szerint folyamatosan csökken a szegénység, erősödik a középosztály

2020. február 10. - 07:41

Folyamatosan csökken a szegénység és ezzel párhuzamosan erősödik a középosztály Magyarországon, állítja Rétvári Bence. - írja a hirklikk.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

A KDNP alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, az Eurostat adatai alapján,

folyamatosan nő a fogyasztás, és egyre több család tud szórakozásra, kultúrára is költeni.

Az MSZP szerint, viszont a növekedés leginkább a középosztályt érintette, a legszegényebbek helyzete nem javult. A szociológus úgy látja, a mutatók javulása nem kizárólag a kormányzat érdeme.

Egyre többen pakolhatják tele a kosarat bevásárláskor, anélkül hogy aggódniuk kellene az árak miatt – legalábbis a KDNP alelnöke szerint. Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek arról beszélt, anyagilag egyre biztosabb lábakon állnak a magyar háztartások. Ráadásul a szegénység általános csökkenése mellett, egyre kisebb különbség mutatkozik a legjómódúbb és legszegényebb rétegek között, és mind kevesebben élnek segélyből.

Közel sem így van

– az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke úgy véli, bár a nőttek a jövedelmek, de ez leginkább a középosztályt érinti. Ráadásul a kormány támogatáspolitikája is a jobb körülmények között élőknek kedvez, a legszegényebbek helyzete viszont régóta változatlan.

Korózs Lajos hozzátette:

kizárólag a jövedelmi viszonyokból levonni következtetéseket nem lehet, annál is inkább, mert valóban a felső középosztály anyagilag erősödött az elmúlt években, de ennek az lett a következménye, hogy kizárólag abba az irányba fókuszált a kormányzati politika.

hirklikk.hu