h i r d e t é s

Rishi Sunak a brit miniszterelnök

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rishi Sunak a brit miniszterelnök

2022. október 25. - 14:48

Az első hindu és nem fehérbőrű kormányfő az Egyesült Királyságban.

Forrás: AARON CHOWN / POOL / AFP

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. Ő az első kormányfő, akit III. Károly király, brit uralkodó kért fel a kormányalakításra a Buckingham-palotában tartott audiencia után.

Kedden hivatalosan is távozott a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és így a brit miniszterelnöki székből is Liz Truss. A volt külügyminiszter alig hat hét után távozott az ország éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult. Utolsó beszédét a kormányfői hivatalnak helyet adó Downing Street 10. előtt tartotta meg, amelyben arra sürgette utódját, Sunakot, hogy legyen bátor.

Miniszterelnökként tett első hivatalos nyilatkozatában Rishi Sunak a Downing Street-i hivatala előtt tartott beszédében kijelentette, hogy elődje, Liz Truss hibákat követett el.

Sunak szerint nem az volt a baj, hogy Truss élénkíteni akarta a brit gazdaság növekedését, mivel ez „nemes cél”, de eközben történtek „bizonyos hibák”.

Ezeket nem rosszakarat okozta, de ettől függetlenül ezek hibák voltak

– fogalmazott az új kormányfő.

Az indiai felmenőkkel rendelkező, hindu vallású 42 éves Sunak (aki 2015 óta képviselő, és 2020 és 2022 között pénzügyminiszter volt Boris Johnson kormányában) a legutóbbi kormányfőválasztás alkalmával is többséget szerzett a frakcióban, de akkor a végső szót kimondó párttagok Truss mellett döntöttek. A tegnapi napon viszont másik, a kellő számú képviselő támogatását megszerző jelölt hiányában nem folytatódott a verseny, így már hétfőn biztossá vált, hogy ő lesz az ötödik kormányfő a 2010 óta tartó tory kormányzás során David CameronTheresa May, Johnson és Truss után, és az első hindu és nem fehérbőrű miniszterelnök a szigetország történetében. (BBC)/24.hu