h i r d e t é s

Rogán ebédje

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rogán ebédje

2017. július 04. - 18:00

Először a hazai bulvárban, de most már a komolyabb sajtóorgánumokban is elszaporodtak az úgynevezett olvasóriporterek, akik a zsebükben lévő okostelefonokkal a legváratlanabb helyzetben fotóznak le közismert embereket. - írja az mno.hu.

Forrás: kolozsvaros.com

Nem örülök a jelenségnek – politikusnak, celebnek éppúgy joga van a privát élethez, mint bárki másnak, és az időnként pénzzel is honorált olvasói fotó a legrosszabb emlékű házmester-mentalitást hozza elő belőlünk, a feljelentés soha meg nem szűnt kultuszát.

(Van a jelenségnek egy másik változata is, amikor vélhetőleg a hatalomhoz közeliek bérelnek fel profi paparazzókat, de az most mellékszál, nem erről akarok írni.)

A hét végén Rogán Antalt és feleségét kapta lencsevégre egy olvasóból lett fotós: a propagandaminiszter négyfős társaságban ebédelt egy olasz ötcsillagos szálloda teraszán.

A cikkből azt is megtudtuk, hogy a római étteremben a báránysült zöldségkörettel 38 euróba, a homár cukkinival pedig 42-be kerül.

Én a tízezer forint fölötti főételben sem látok komoly problémát, mert nem gondolom azt, hogy egy miniszternek kizárólag a menzán szabadna étkeznie,

és a populizmus bűnébe sem esnék azzal, hogy felemlegetem: Magyarországon százezrek vannak, akik idejét sem tudják megmondani, mikor ettek étteremben utoljára.

Ráadásul közös érdek, hogy a politikus is vakációzzon és feltöltődjön, mert pihenten minden bizonnyal jobban tudja végezni a szavazók által rá bízott feladatokat.

Az már valóban jogos kérdés, hogy a pihenéshez feltétlenül szükség van-e az elegáns Hotel de Russie éjszakánként negyedmillió forint induló árú szobájára (a miniszter nettó havi béréből három éjszakára futja), de mivel nem tudjuk biztosan, hogy valóban ott aludtak-e, nem bolygatnám tovább ezt az ügyet.

Szóval nekem a fentiekkel semmi bajom nem lenne, ha nem élnénk olyan álságos és eltorzult világban, mint amilyenbe a politikusok belekényszerítettek.

  • Először is: nálunk a politikusok szeretik eltitkolni azt, miből és hogyan élnek.

Hosszan tudnék itt írni gumiként nyúló lakóparki lakásról, vagyonnyilatkozatból kifelejtett értékekről, rokonok nevére írt ingóságokról.

Magyarország az a hely, ahol a politikus a papírok szerint koldusszegény, életvitele alapján pedig krőzus.

Tényleg csak a példa kedvéért: Rogán Antalnak papíron 46 milliós tartozása van, miközben helikopterrel jár lakodalomba. Az egész vagyonnyilatkozatosdinak így nincs semmi értelme.

  • Másodszor: kormánypárti politikusaink létrehoztak egy olyan steril környezetet maguknak, ahol nem tudják megzavarni őket okvetetlenkedő újságírók.

Az egy szem Lázár Jánoson kívül mást gyakorlatilag lehetetlen megtalálni épkézláb kérdésekkel – egész (sajtó)hadosztályokat hoztak létre az elhárításra és a ködösítésre.

Ha pedig megtalálják őket, szemrebbenés nélkül hazudnak – megint csak a példa kedvéért hoznám fel Rogánt, aki egészen addig semmit sem tudott a helikopterről, amíg nem mutatták meg neki a fényképeket.

Ha pedig megpróbálnak mindent eltitkolni, nem kell azon csodálkozni, hogy az átlagos magyar polgárból előbújik az oknyomozó, és a legváratlanabb helyzetben készülnek fényképek.

Ott tartunk ma Magyarországon, hogy a „Na, kivel ebédelt ma Habony Árpád?” képaláírással közölt fotóból jó eséllyel többet tudunk meg a közeljövőről, mint egy miniszterelnöki interjúból a közrádióban.

És hiába rak össze a sajtó napnál világosabb történeteket, azokat az utolsó utáni pillanatig tagadják.

Mészáros Lőrincnek sem volt semmi köze hónapokig a Mediaworkshöz, hogy aztán kiderüljön, mégiscsak az övé az egész. (Ha már a felcsúti polgármesternél tartunk: hétfőn derült ki, hogy vállalkozása megszerezte a 193. újságot is, és még alig járunk az év felénél.)

A hazai közéletben Kósáné Kovács Magda egykori MSZP-s miniszter tette közismertté egy erdélyi költő, Horváth Imre mondását: nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani. Nagyon úgy tűnik, ez egyre kevesebb politikusnak sikerül.

mno.hu