Pedig a háború még nagyon is tart, az előle menekülők pedig továbbra is jönnek. Meglehet, hogy némelyek körülményeibe bele sem gondolunk, vagy épp elképzelni sem tudjuk. Sokaknak eszükbe sem jut, hogy a menekültek – anyagi helyzetüket tekintve – több rétegből érkeznek.

Igaz, mindegy, mennyire gazdag valaki, ha a család szétszakad, és apa nélkül marad, vagy ha épp az otthonukat bombázzák – a félelem, bizonytalanság, veszteség és lelki megrázkódtatás a menekülteknél közös nevező. Ám köztük is vannak, akiknek a többiekhez képest még nehezebb a sorsuk. Ilyenek a már eleve mélyszegénységben élő menekültek.

Szerencsére van olyan, aki gondol rájuk, és külön gondoskodik róluk. Kiemelkedő példája ennek a mérhetetlen emberbaráti szeretetnek Páter Attila, a Tiszabecsi Pünkösdi gyülekezet roma lelkésze, aki a háború kitörése óta már nem csupán a helyi szegényeknek nyújt imaházával, igehirdetésével és étkeztetéssel testi-lelki támaszt, hanem a legszegényebb menekülteknek is. Ideiglenes és tartós szállást biztosít lakókonténerekben vagy rokonoknál, gondoskodik élelmezésükről, segít nekik munkát találni, és fuvarozza a továbbutazókat. Volt, hogy 150 emberre főztek feleségével együtt. Most, hogy a menekülthullám alábbhagyott, már "csak" néhány menekült családnak adnak egyidejűleg otthont és támogatást. Hogy ki kérhet tőlük segítséget? Bárki.

Attila és felesége, Márti nem válogatnak. Javarészt romák, de ukránok, magyarok, és bármely más nációjú menekültek is megfordulnak náluk, ők sosem tesznek különbséget. Olyannyira nem, hogy még azokat is fogadják, akiktől mások már esetleg elfordulnak ápolatlanságuk miatt, vagy épp azért, mert már többször visszatértek ennivalóért, nem csupán átmeneti segítséget kérnek. Önzetlenségüknek híre ment, így egyre többen fordulnak hozzájuk. Attila azt vallja: szegény és szegény között nem tehet különbséget. Továbbá, még ha lehet is egy kis százalék, aki visszaél a helyzetével és kihasználja azt, Attila szavaival: a kevés kis gonosz miatt nem fordulhat el a többségtől, azoktól a jó emberektől, akik tényleg bajban vannak, és nincs más esélyük.

Tavasz óta rendszeresen átjár Kárpátaljára is.

Oda ugyan még nem ért el a háború (reméljük, nem is fog), de a fenyegetettség jelen van. Mindennaposak a bombariadók, melyek szirénái áthallatszanak a magyarországi határ menti térségekre, de a háborús helyzet számos más területen is megmutatkozik: férfiak, akik nem akarnak harcolni, és a sorozást elkerülendő nem mernek elmenni dolgozni, így viszont nem tudják ellátni a családjukat; a félelmükben a Tiszán átúszva hazánkba menekülők; vagy épp a családok, ahol a családfenntartót besorozták, a nő meg kisgyerek mellett nem tud elmenni napszámba kapálni; a gyerekek vasat gyűjtenek, de nem lehet már könnyen eladni, és hosszasan sorolhatnánk.

Attila tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a "nyomorult még nyomorultabb lett". Ez azt jelenti, hogy szó szerint nyomornegyedekbe jár át hetente kétszer tartós élelmiszert és higiéniai szereket tartalmazó adományával, hogy a Bibliából való igehirdetés mellett olyanoknak segítsen a hétköznapi túlélésben, akik otthonaiban még a víz sem adatott meg. Misszionáriusi munkája olyan elkötelezettséget igényel mások megsegítése irányába, hogy egy svájci üdvhadsereg tagjai, amikor látogatásukat tették az Attila által támogatott nyomornegyedben, azt mondták, hogy számos katasztrófahelyzetben segítettek már, de ilyen megrázó körülményekkel még soha nem találkoztak.

Az átlagembernek ez nem tűnik magasztos munkának, de Attila számára ez felemelő, hisz minden embertársát egyformán fontosnak tartja, és úgy gondolja, annak van igazán nagy szüksége a segítségre, akitől szerencsétlenségében mások elfordulnak. Persze mindezt Attila és felesége, Márti nem egyedül teszik, hiszen sokak támogatásából tudnak kitartóan segíteni. Igaz, a többségi társadalom tömeges adományozása igencsak alábbhagyott az elmúlt hónapokban, ahogy egyre kevésbé szerepel a menekültkérdés a hírekben, de így is vannak, akik akár pénzbeli, akár tárgyi adományokkal segítik őket! Barátok utalnak, rokonok biztosítanak szálláshelyet, a saját egyházuk, a Máltai Szeretetszolgálat, vagy épp a Szcientológia önkéntes lelkészek adományoznak tartós élelmiszert, higiéniai szereket és egyéb adományokat nekik rendszeresen, csak hogy támogatóik közül néhányat említsünk. Merthogy éppen a mások támogatása általi összefogással tud Páter Attila lelkész és felesége oly sokat segíteni, reményt és hitet adni a bajba jutottaknak.

A páros különös figyelmet fordít a szegénységben élő gyerekekre. Arra is van energiájuk, hogy nyári tábort szervezzenek a szűkösségben tengődő kicsiknek, ahol a legváltozatosabb programokkal, például Ki mit tud? vetélkedővel feledtetik el a gyerekekkel, hogy nélkülözésben cseperednek fel. Talán sokan közülük majd így fognak tudni kitörni a szegénységből, és megvalósítani az álmaikat, legyenek a fiatalok akár menekültek, akár romák vagy magyarok, nem számít! Egy biztos: ahol az olyan emberek és segítőik, mint Páter Attila, roma pünkösdi lelkész tevékenykednek, a dolgok jobb irányba fordulnak.

Érdemes tehát segíteni őket.