h i r d e t é s

Schilling: Növekszik a harag, növekszik a feszültség"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Schilling: Növekszik a harag, növekszik a feszültség"

2017. április 16. - 08:48

Csak akkor tarthat ki a tömeg határozott fellépése 2018-ig, ha lesz előttük legalább egy olyan cél, mint például a szabad és tisztességes választás kérdése - írja az ATV.

Ha végképp megszűnik minden konzultációs lehetőség, akkor az utca lesz a párbeszéd színtere, és ott már sokkal durvább lesz a szókérés - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Schilling Árpád rendező.

A Krétakör Alapítvány alapítója úgy érzi a közélet felpezsdült, végre van egy ügy, amihez javasatokat lehet fűzni. Ezért is tartja nagyszerű dolognak a tüntetéseket, kérdés, hogy lesz-e olyan cél, amely egyesíti az erőket, és olyan irányba viszi tovább, hogy abba mindenki beleférjen. Schilling felemelőnek tartja az utcán vonuló fiatalok látványát, mert sokak számára kölcsönzik azt az érzést, hogy helyettük is mennek.

„Ez az a pillanat, amikor érdemes megfontolni Haraszti Miklós javaslatát, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják a választásokat. Ez a javaslat már az Oktogonnál is elhangzott" – állította a rendező, aki szerint utoljára a tandíj bevezetése kapcsán volt ilyen mozgolódás, vagyis nem igaz az a kormányoldali mantra, hogy a fiatalokat nem érdekli a sorsuk.

Gulyás Márton előállításáról az a véleménye a rendezőnek, hogy „határfeszegetés" zajlik mindkét oldal részéről, és mivel „növekszik a harag, növekszik a feszültség". A kormány pedig nyomás alatt akarja tartani a tüntetőket. De, ha egy festékes flakon miatt alvatlansággal büntetnek valakit, attól nem szabad meghátrálni. Schilling abban bízik, hogy a folyamat során kitermelődik egy arc, aki megtestesíti a tömegek akaratát, akivel szívesen azonosulnak.

A rendező szerint semmi szükség több új pártra, a meglévőket kellene feltölteni több értelemmel, és aktivizálni őket. A tüntetők helyesen teszik, ha megfogalmazzák elvárásaikat a pártokkal szemben. Arra kell figyelni, hogy maradjanak meg és gyarapodjanak a jelszavak, címszavak, hogy ne olvadjon el az indulat. Úgy véli, elsősorban nem az Orbán kormánnyal kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy mi lesz 2018 után – tette hozzá a Krétakör Alapítvány alapítója.​

 

atv.hu