h i r d e t é s

Simonka dalolni kezd, ha párttársai kizárják a szervezetből

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Simonka dalolni kezd, ha párttársai kizárják a szervezetből

2020. augusztus 14. - 11:26

 

Ahogy mi is megírtuk, Simonka György kizárását kezdeményezte a pártból Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök hétfőn.

Simonka György - Forrás: MTI

Helyreigazítás (2020. augusztus 13. 6:58)

Ruck szerint, a 2018 őszén – a vele szemben megfogalmazódott súlyos bűncselekmények gyanúja miatt –, a törvényhozás kiadta Simonka mentelmi jogát, akit ezt követően, az ügyészség előbb meggyanúsított és kihallgatott, majd vádat emelt ellene. Ennek nyomán, 2020 januárjában már a Fővárosi Törvényszéken, a vádlottak padján ült.

Felrója Simonkának azt is, hogy a büntetőper megkezdése után, koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget, ami megítélése szerint, súlyosan sérti a kormánypárt érdekeit. Amellett sem ment el szó nélkül Ruck Márton, hogy Simonka a helyi Fidesz-szervezeteket nem tájékoztatta az ellene indult büntetőeljárásról.

Simonka György csütörtökön közösségi oldalán vágott vissza, bejelentve: ő még az előtt kezdeményezte Ruck kizárását, hogy az tett volna így, vele szemben.

A csalással vádolt politikus azzal érvelt igaza mellett, hogy a Dél-békési térségben az elmúlt években soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el. Szerinte ez az eredmény első sorban a korábbi vezetőkkel történő összefogásuk révén jöhetett létre.

Ezután kemény vádakat fogalmaz meg párttársaival szemben. "A Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken óriási pénzeket kerestek, de nekik ez sem volt elég, ezért átálltak a Galló Ferenc által irányított, Jobbik-DK ellenzéki összefogás zsoldosának és ebből a csapatból próbálnak meg most újból mindent kizsigerelni. Az igazi céljuk ez: a pénz és a hatalom megszerzése. Én, és néhány vezető csak az útjukban állunk. Ezt nem tűrhettem szó nélkül és többedmagammal a napokban kezdeményeztük mindkettőjük Fideszből történő kizárását."

Bejelentette azt is: októberben vallomást tesz a kizárását kezdeményező Ruck Márton tevékenységével kapcsolatban. (hirklikk.hu)


 

h i r d e t é s