Az Aktív Fiatalok Kutatócsoport egy friss, a minap közzétett felmérése szerint egy átlagos magyar, a felsőoktatásban tanuló diák havi 50 ezer forintból él.

Ennek ellenére többségük kitartóan küzd azért, hogy diplomát szerezzen, s annak birtokában tisztességes fizetésért dolgozhasson leendő szakmájában. A kép természetesen igen árnyalt.

Már csak azért is, mert a megkérdezettek 37%-a külföldön szeretné kamatoztatni a tudását, hiszen Nyugat-Európában összehasonlíthatatlanul magasabb fizetésért alkalmaznak lényegében mindenkit, aki megfelelő végzettség birtokában igyekszik munkát vállalni.

A diákok közül egyébként is sokan terveznek hosszabb-rövidebb ideig külföldön tartózkodni, bár elsődleges terveik alapján elsősorban a külföldi élményszerzés szándékával. A diákok 63%-a tervezi, hogy legalább egy kis időre külföldre költözik, s a válaszadók 52%-a egyelőre nem tudja még, hogy mennyi időre maradna ott, bár a tesztsor alapján akár évekig is.

40%-uk bizakodó, úgy érzi, hogy diplomája megszerzése után itthon is kecsegtetőbb ajánlatokkal számolhat majd. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a pozitív jövőképpel kalkulálók szinte mindannyian vagy budapestiek, vagy diplomás szülők gyermekei, vagy Fidesz-KDNP szavazók.
Az első generációs értelmiségiek jóval kevesebben bíznak benne, hogy sikerrel járnak majd a képzés befejezését követően, bár ez értelemszerűen mindig is hasonlóképpen volt. Aki ismeretlen pályára indul, s szellemi értelemben nem, vagy csak bizonytalanul kap támogatást otthonról, jóval kevésbé magabiztos.

A hallgatók 41%-a ösztöndíjból, vagy diákmunkából él, s átlagosan 50 ezer forintot kell beosztania hónapról hónapra. Ez az összeg valljuk be, semmire sem elég, ha az ember kénytelen teljes egészében magára hagyatkozni. A felmérés sajnos egyáltalán nem foglalkozik annak kérdésével, hogy miképpen oldják meg az életet azok, akik otthonról egy forint támogatást sem kapnak, hiszen szüleik nem tudják segíteni őket. Az 50 ezer forintos havi keretösszeg kevés, de abban az esetben elég lehet, ha nem kell albérletet, vagy kollégiumot fizetni saját zsebből, az étkezésről már nem is beszélve.

Akit otthonról nem támogatnak, az kénytelen az egyetem mellett rendszeres állás vállalni, hogy élni tudjon. Rengeteg esetben azonban az olyan állás, mely az életben maradás tekintetében kalkulálható fizetéssel jár, szellemileg és fizikailag is leterheli a hallgatót, s ez meglátszik az egyetemi teljesítményen is.
Mindebből tehát az következik, hogy mindazok, akiket otthonról tudnak támogatni, sokszor szerény keretek között ugyan, de tevékenyen és tartalmasan élik egyetemista és főiskolás éveiket, míg a dolgozni kényszerülőkről ezt a legkevésbé sem lehet elmondani.

Az igazán nehéz körülmények között élő diákokról ezúttal sem esik szó igazán. Mintha nem is léteznének. De mindannyian tudjuk, hogy a szociális ösztöndíjak nevetségesek, a diákhitel pedig, nos hát...egy szép nagy homokozó, amibe bárki bedughatja a fejét.