h i r d e t é s

Sorra lépnek ki az alapítók Toroczkai pártjából

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sorra lépnek ki az alapítók Toroczkai pártjából

2019. június 16. - 15:56

Elégedetlenek a Mi Hazánk Mozgalom alapítói, sorra lépnek ki Toroczkai pártájából.

Forrás: keleten.hu

Pár óra leforgása alatt hárman is jelezték Mi Hazánk Mozgalom alapítói közül, hogy elhagyják a pártot, írja a hvg.hu.

Először Orbán Imre, a párt pápai szervezetének a vezetője, a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője közölte a döntésété a Facebookon.

"Nem volt jó érzés viszontlátni a Mi Hazánk Mozgalomban azokat a senkiket, akiket a Jobbikból azért szórtunk ki, mert az állandó szarrágásukkal, parttalan okoskodásukkal csak hátráltatták a munkánkat" - írta.

Szintén a közösségi oldalon jelezte távozását Devecser polgármestere, Ferenczi Gábor, illetve a ceglédi pártszervezet volt vezetője, Bartha Barna is. Döntésük hátterében hasonló indokok állnak, mint miket Orbán is megfogalmazott. Bartha posztja időközben elérhetetlenné vált. (sztarklikk.hu)

 

KÖZLEMÉNY

Ferenczi Gábor kilépéséhez egyrészt a helyi tagság többségével való, leginkább személyes jellegű konfliktusa vezetett, amelyet a csütörtökön éjszakába nyúló Veszprém megyei taggyűlésen sem sikerült rendeznie. Másrészt nyilvánvalóan csalódást okozott számára az általa polgármesterként vezetett Devecserben elért 7%-os eredményünk, de a város egyharmadnyi cigány lakosságára való tekintettel sem adhatjuk fel az eredeti nemzeti radikális programot, amely szerint megalkuvás nélkül kell beszélni a magyar-cigány együttélés problémáiról, és a jövőben is a legkeményebben fel fogunk lépni a
politikusbűnözők mellett a cigányokból álló, etnikai alapon szerveződő, sokszor magukat „jogvédőknek” hazudó bűnszervezetekkel és cigánybűnözőkkel szemben is.

Örültünk volna, ha Ferenczi Gábor váratlan döntése előtt konzultálni tudunk vele a már
korábban összehívott, holnapi elnökségi ülésen, akár helyi, személyi konfliktusai ügyében is. Januárban kétnapos kihelyezett elnökségi ülést is tartottunk Devecserben, mert fontosnak tartottuk településének és munkásságának megtekintését, illetve a helyi tagsággal való tanácskozást is. A megyei elnökök két héttel ezelőtti találkozóján is lett volna lehetősége megfogalmazni kritikáit, ahogy a július 13-ára kitűzött kongresszuson is.

A Mi Hazánk Mozgalom nem hajlandó a döglődő, végét járó Jobbik útjára lépni, amely párt története éppen azt bizonyítja, hogy a „néppártosodásnak” nevezett megalkuvás, elvtelenség nem gyors győzelemhez, hanem teljes bukáshoz vezet. Mi maradunk tovább az eredeti úton, szem előtt tartva azt, hogy mik a magyarság valódi problémái, amiket az összes többi párt letagad, és meg is bélyegeznek minket emiatt. Valójában az országot szétrabló, nyomorba döntő politikusok a „szélsőségesek”. Új, még most építkező pártként ezt tartjuk felelős közéleti szerepvállalásnak, ami – ennek a megalkuvásoktól mentes építkezésnek a folytatásával – el fog vezetni minket a céljainkhoz: a magyarság gyarapodásához. Ahogy a Mi Hazánk Alapító nyilatkozatában is fogalmaztunk: valódi fordulatra, radikális változásra van szükség ahhoz, hogy újra emelkedő nemzet lehessünk.

Toroczkai László
a Mi Hazánk Mozgalom elnöke