h i r d e t é s

"Strasbourg mondja ki Kásler és az EMMI felelősségét"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Strasbourg mondja ki Kásler és az EMMI felelősségét"

2020. június 16. - 06:32

A Kásleri döntés miatt rengetegen maradhadtak szakszerű ellátás nélkül, köztük egy idős nagybeteg, aki hat napig szenvedett otthonában, majd miután visszavitték a kórházba, meghalt. 

Forrás: ATV

Az elhunyt lánya a Magyar Helsinki Bizottság segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.

A kórházi ágyak kiürítése kapcsán az elhunyt lánya, Szeleczki Lilla az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy magatehetetlen édesanyja hazahozata előtt kapott egy telefonhívást - ennyi volt a tájékoztatás. A mentősök, akik hazaszállították, szintén nem tudtak semmi tanácsot adni az ápoláshoz. Elmondta, hogy az édesanyja nagyon rossz állapotban volt, súlyos mélyvénás trombózisa volt, nem lehetett volna mozgatni sem. 

A vizsgálatok során találtak nála egy nagy vesedaganatot is, amire azt írták a zárójelentésben, hogy "további kezelést nem kaphat". Tudatában volt a fájdalmainak, hat napot volt otthon, az utolsó napon már nem nagyon tudott nyelni, fecskendővel próbálta itatni a lánya.

Szeleczki azt mondta, hogy a háziorvos kijelentette: nem tud segíteni. Állítása szerint az ügyelet soha nem jött ki, a mentők jöttek csak ki hozzá, megállapították, hogy eszméletvesztési állapotban van, adtak neki infúziót, akkor kicsit jobban lett.

A család és a rokonok fogtak össze, hogy az idős asszonyt otthon lehessen ápolni. A nő lánya most gyűjtést indított, hogy fedezni lehessen a temetés költségeit.

A Helsinki Bizottság elvállalta a nő ügyét - Kádár András Kristóf, a civil szervezet elnöke szerint az erkölcsi igazság fontos ilyen ügyekben. A strasbourgi bíróság szerinte azt tudja kimondani, hogy az állam alapvető kötelezettségeit, az emberhez méltó bánásmódot nem tudta biztosítani.

Az elnök elmondta, hogy magyar bíróság előtt nem lehet igényt érvényesíteni, mert személyhez fűződő jogokkal kapcsolatos eljárásokat csak személyesen lehet indítani, azaz ilyet csak az elhunyt indíthatna. Az emberi jogi bíróságon viszont működik az a gyakorlat, hogy az elhunyt hozzátartozói is tudnak jogot érvényesíteni.

Kádár elmondta, hogy a strasbourgi eljárás alapjogi szempontból vizsgálja a kérdést, és túl tud nyúlni az egyéneken, és tudja az EMMI és a miniszter felelősségét vizsgálni.

Szeleczki Lilla elmondta, hogy erkölcsi elégtétel lesz neki, ha a bíróság kimondja, hogy a magyar állam hibázott, és még azt is értékelné, ha bocsánatot kérnének. (atv.hu)