Szabad politizálni az Isten házában? Isten tudja
„A pártpolitika szintjén maradó kérdések tárgyalása tilos a vallás közösségi terein: megosztottságot teremtenek ott, hol náluk fényévekkel jelentősebb kérdésekről van szó.” Ez a katolikus teológus véleménye. - írja a 24.hu
Egyesek szerint lehet politizálni a templomokban, a szent helyeken, sőt kell is, mások szerint egyenesen tilos és büntetés jár érte.
a 24.hu a vallások tanítóit kérdezték a témáról: Ön szerint szabad templomokban, megszentelt terekben világi politikával foglalkozni?
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A zen templom és a szertartási terem a szellemi és lelki emelkedést, a szellemi tapasztalatok megszerzését szolgálja. A zen szertartás elsősorban meditációból áll, melyet a templomban, vagy a zen gyakorlóteremben végzünk.
***
Összefoglalva, akár szakrális, akár profán témáról esik szó, másképp kell a témával foglalkozni a zen templomban, nem úgy, ahogy azt a hétköznapok világában megszoktuk. Amikor megszentelt helyen vagyunk, bármely témával igyekezzünk „szakrális” módon foglalkozni.
Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
Szabad, csak nem érdemes.
Közösségünk életében a templomok közösségi térnek, és ami még fontosabb, Isten szolgálatának lettek emelve. A központi oltáron Krisna valamely alászállt formája áll, hogy mindig emlékeztessen szépségével a lelki világ tökéletességére, fenségére és arra, hogynem a hétköznapi, materiális világban van az otthonunk.Ez a világ nem az emberi lélek természete szerint való, ennél fogva a politika, vagy bármilyen világi téma éppen szembe menne a hely jellegével, visszahúzna a szakrális hely lényegétől és céljától.
***
Köves Slomó
rabbi
Ha a vallást szigorúan szakrális kérdésekre korlátozzuk, annak bizony kevés hatása lesz mindennapi életünkre. A Tóra „az élet tórája”, a mindennapi életé, melyben nemcsak a kóser étkezés, vagy az imádkozás szabályai, hanem az életünk mindennapjait morálisan meghatározó tanítások vannak. „Forgassad és forgassad, mert minden benne van”, tanítja a Talmud (Atyák 5:2.).
Ugyanakkoraz aktuálpolitikai kérdésekkel mindig óvatosan kell, hogy eljárjon egy rabbi:
1. A pártpolitikai endorszment, vagyis hozzájárulás, támogatás ugyanis nem morálpolitikai nézetek, hanem konkrét személyek, vagy pártok támogatásáról szól. Emberek és emberekből álló pártok pedig nagyon hamar tudják véleményüket és nézeteiket megváltoztatni, vagy azoktól eltérően cselekedni a hatalomgyakorlás során.
2. Éppen a személyekhez köthetőség és személyes érdekek okán a pártpolitika nagyon megosztó tud lenni, a zsinagóga, a közösség pedig minden hívő közössége, nem csak az ehhez, vagy ahhoz a politikai oldalhoz, vagy párthoz húzódó híveké.
3. Egy zsinagóga, Bét hákneszet, a gyülekezés vagy tanulás háza, az imának és a Tóra tanításának van szentelve, ígya pulpituson különösen ügyelni kell a világi és spirituális témák közötti distinkcióra, megkülönböztetésre.Így még akkor is, ha egy vallási vezetőnek konkrét politikai véleménye van, és meggyőződését akár vallási értékek fundamentumaiból vezeti is le, akkor sem a prédikáció a fóruma a politikai részvételnek.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
Vallást s közéletet olyan értelemben szét kell választani, hogy az állam kötelessége a vallásszabadság biztosítása minden polgára számára. Ennek országonként eltérő megoldásai léteznek, s más alapjogokhoz hasonlóan ez sem korlátlan, hanem összeütközésbe kerülhet a többi alapjoggal.
***
A pártpolitika szintjén maradó kérdések tárgyalása tilos a vallás közösségi terein: megosztottságot teremtenek ott, hol náluk fényévekkel jelentősebb kérdésekről van szó; s a velejéig hamis látszatot keltik, mintha egy tekintélyszemély véleménye az egyházi tanítás rangjával rendelkeznék.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
A mecsetekben történő politizálással kapcsolatban az alábbiakat lehet elmondani:
- Az imahelyeken, imaidőn kívül egyáltalán nem tilos politikáról beszélni, véleményt cserélni, helyzeteket elemezni, egymásnak tanácsot adni, feltéve, hogy a beszélgetés alapja az igazság, és a kommunikáció az illemszabályok betartásával történik.
- Az imahelyeken tartott tanításokban szintén nem tilos politikai kérdéseket érinteni, az embereknek információt, támpontot adni. Az irányelv ez esetben is az igazságra törekvés és az illemszabályok betartása, illetve az eltérő vélemények – amennyiben azok a megengedett kereteken belül vannak és így a vallás határait nem sértik – tiszteletben tartása.
- Imahelyen,a pénteki ima alkalmával elhangzó beszédben is lehet politikai kérdést érinteni.Itt azonban figyelembe kell venni, hogy a beszéd elsődleges célja a hitébresztés, a hit erősítése a hallgatókban, valamint útmutatás a közösség számára aktuális vallási kérdésekben. Ha a politikai kérdés illeszkedik a tárgyalandó témába, akkor lehet beszélni róla.Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a felsorolt esetekbenkampányolni, szavazatokat gyűjteni nem lehet,s főleg nem úgy, hogy más – a vallásjog határait nem sértő – nézeteket, véleményeket eltorzítanak, esetleg ezek képviselőit sértik meg jogaikban vagy emberi méltóságukban.